Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bátran megy a pénz Hiller tárcájától az MSZP-s holdudvarnak?

Folyamatosan ellátja milliós megbízásokkal a Hiller István szocialista pártelnök által vezetett kulturális tárca az MSZP holdudvarához sorolható vállalkozásokat. A minisztérium szerint szakmai szempontok alapján döntöttek.


Dátum: 2005-02-02 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:54.974362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csaknem 18 millió forintnyi közpénzt kapott az elmúlt esztendőben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábbi üzlettársaként megismert Rákosi Ferenc a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM) - derül ki a tárca honlapján közzétett adatokból. A jogi szakértői munkával megbízott Rákosi a Magyar Nemzetnek korábban úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium pontatlan adatokat közölt javadalmazásáról, mivel nem számláztak neki annyi pénzt, amennyit nyilvánosságra hoztak. Figyelemre méltó, hogy a tárcával kötött megállapodásban kiemelték: "az adott feladat elvégzésére a minisztériumnak nincs elegendő kapacitása". Rákosi Ferenc a rendszerváltás előtt a KISZ KB egyetemi osztályának vezetőhelyettese volt, itt ismerkedett meg Gyurcsány Ferenccel és Szilvásy Györggyel. Rákosi a később a Miniszterelnöki Hivatal pénzügyi és gazdasági területéért felelős helyettes államtitkárává előlépő Szilvásy közvetlen munkatársa lett, ráadásul az egykor Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus Consulting felügyelő- bizottsági tagja is volt, míg a társaság be nem olvadt Gyurcsány másik volt cégébe, a Perfekt Rt.-be.

Nicsak, az Agitprop beszáll

Enyedi Nagy Mihály - aki a KISZ KB agitációs és propagandaosztályának volt a vezetője a rendszerváltás előtt - érdekeltsége, az Enamiké Kft. 1,25 millió forintot tehetett zsebre a tárca honlapján nyilvánosságra hozott adatok tanúsága szerint. Nem maradt megbízás nélkül a kormányközeli Népszava vélemény rovatát vezető Petri Lukács Ádám vállalkozása, a Pla-tinta Bt. sem, amely egy 2003-ban kötött szerződés szerint 2,75 millió forintot kasszírozott. Az MSZP-s pártrendezvények rendszeres moderátoraként és a Nap-keltéből is ismert Mélykuti Ilona cége sem maradt ki a pénzosztásból: az Alice Csoport több mint 1,2 millió forintos vállalkozói szerződést köthetett a kulturális tárcával 2003-ban.

Görgey Gábor korábbi kultuszminiszter jogi tanácsadójaként Szentestóth Györgyi ügyvédi irodája csaknem hatmillió forintot kapott ebben az időszakban. Csaknem egymillió forinthoz jutott a Tabula Julianus Szolgáltató Iroda, amely korábban az MSZMP-s vezető, Apró Antal fiának érdekeltségébe tartozott. Az NKÖM sajtóosztálya szerint meglepő, hogy a Magyar Nemzet a minisztérium korábbi szerződéses partnerei közül ötöt baloldali kötődésűnek talált, hiszen ezek szerint a többi szerződött fél vagy jobboldali vagy független. Az NKÖM-nek meggyőződése, hogy valamennyien függetlenek, hiszen, mint mondják a tárca szakmai teljesítmény, nem pedig pártkötődés alapján köt megállapodásokat.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek