Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélerőmű parkot tervez az EETEK Hungary Hárskúton

Szélpark építését tervezi 13 milliárd forintos beruházással az EETEK Hungary Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben. A szélerőmű parkot a Veszprém megyei Hárskút közelében, a környék természetvédelmi adottságait figyelembe véve, a magyarországi szélviszonyok tekintetében kiemelkedően jó körülmények között építik meg - mutat rá a közlemény.


Dátum: 2005-02-02 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:55.552722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervek szerint 30 darab, egyenként 1,5 megawatt teljesítményű szélturbinát telepítenek. A szélpark mintegy 60.000 háztartás ellátására elegendő környezetbarát energiát termel majd, 10-12 embernek biztosítva munkahelyet a megvalósítás, illetve üzemeltetés során.

Az EETEK Kft. projektje a tervezést követően jelenleg az engedélyezési fázisban van. A beruházás megvalósításában stratégiai partnerként működik közre a Hárskúti Megújuló Energia Központ Kft.

Az EETEK Kft. mintegy 25 százalék saját tőke befektetésével valósítja meg a beruházást. A közlemény szerint a projekt nagyban elősegítheti a régió és a falu fejlődését támogatások és közös pályázatok révén is.

Az EETEK Kft. közleményében rámutat: ezzel a beruházással is bizonyítani kívánja, hogy a megújuló energiatermelés közvetlen állami támogatás nélkül is megvalósítható.

A társaság tájékoztatása szerint az erőműrendszer mintegy 25 éves élettartama alatt évi 75.000 tonnával képes csökkenteni Magyarország szén-dioxid-kibocsátását. A szélenergiában rejlő lehetőségek kihasználása hozzájárul az Európai Unió megújuló villamosenergia-termeléssel kapcsolatos elvárásai, illetve a magyar kormány környezetpolitikai célkitűzései megvalósításához - mutat rá a közlemény.

Az EETEK Energiahatékonyság Technológia Kft. az energiafelhasználás racionalizálására szakosodott befektető cég. Tulajdonosa a DEXIA-FondElec Energiahatékonysági és Emissziócsökkentési Alap, amelyet 1999-ben alapított az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a DEXIA belga-francia, elsősorban önkormányzati finanszírozással foglalkozó bank a közép- és kelet-európai országok energiahatékonysága növelésének finanszírozására. Az alapnak japán befektetői is vannak: a Kansai Electric Power Co., a Marubeni Corporation, a J Power Ltd. és a Mitsui and Co. Europe Ltd.

Az alap társfinanszírozással együtt mintegy 200 millió eurót kíván befektetni az EBRD célországaiban, ennek jelentős részét Magyarországon. Az első magyarországi projektek 2001-ben indultak és további hasonló projekteket terveznek Szlovákiában, Horvátországban és Csehországban is.

Az EETEK Kft. az elmúlt három évben mintegy 10 milliárd forint értékben valósított meg energiahatékonyságot jelentősen növelő, korszerű energiatermelési beruházásokat a közép-kelet európai régióban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek