Hol a lé?
Répássy Róbert szerdai sajtótájékoztatóján az Európa Terv kifizetési adatait ismertette, majd feltette a kérdést: hol van a pályázatokon bennragadt több száz milliárd forint? Az elmúlt év végéig az Európa Terv keretében megpályázható 675 milliárd forintból ennek mindössze 0,72 százalékát fizették ki. "Sokan úgy gondolják erről a tervről, hogy egy nagy nulla, (...) pedig egészen pontosan 0,72 százalék" - jelentette ki.
Dátum: 2005-02-02 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:58.277644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal EU Pályázati Információs Központ tájékoztatása szerint az elmúlt év végéig az Európa Terv keretében megpályázható 675 milliárd forintból ennek mindössze 0,72 százalékát fizették ki. "Sokan úgy gondolják erről a tervről, hogy egy nagy nulla, (...) pedig egészen pontosan 0,72 százalék" - jelentette ki.
"Ennyit ér az Európa Terv egyelőre" - jegyezte meg. A kérdés az, hogy mit csinál a kormány a - nagyrészt európai uniós támogatásként befolyt - bennragadt összeggel. Hol a pályázóknak kifizetendő pénz, hol van a beruházásokra régóta várt pénz? - tette fel a kérdést.
A képviselő szétosztotta az újságíróknak is azt a Nemzeti Fejlesztési Hivatal által nyilvánosságra hozott táblázatot, amely szerint többek között a mezőgazdasági beruházások, a halászati ágazat strukturális támogatása, a fiatal gazdák induló támogatása, és a szakmai továbbképzési programok sem jutottak egyetlen forint támogatáshoz sem. Répássy Róbert ezek után reményét fejezte ki, hogy a miniszterelnök által kezdeményezett egyeztetésen a magyar választópolgárok számára "kiderül, hogy hol a pénz", hol van az Európa Terv keretében benyújtott pályázatokra szánt, mindeddig kifizetetlenül maradt támogatás.
A Fidesz választ vár továbbá arra, hogy mire használja ezt az összeget a kormány, ennek hasznát, kamatát ki élvezi, és hogy ha végül mégis eljut a győztes pályázókhoz a pénz, akkor kifizeti-e a kormány azt a kárt, ami abból adódik, hogy "a kormány a pályázati pénzeken ül, és nem fizeti ki" a juttatást.
Felhívta a képviselő a figyelmet arra, hogy voltak olyan támogatások is, amelyekre megtörténtek a kifizetések: ilyen volt a 25 százalékban teljesülő fejlesztés az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál. "A kormány kizárólag arra fizetett ki eddig pénzt, ami az európai pénzek lehívásának bürokráciáját szolgálja", a támogatandó beruházások még egy fillért sem láttak ebből a pénzből - tette hozzá a táblázat adatait összefoglalva.
B.E. Fidesz Webszerkesztőség - MTI - fideszfrakcio.hu