Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MTV Rt. felügyelőbizottságának közleménye

A Magyar Televízió Rt. felügyelőbizottsága a Fővárosi Főügyészséghez fordult Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető alelnök teljes elnöki jogkörrel történt felruházásának törvényességi vizsgálatát illetően.


Dátum: 2002-08-06 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:06.447719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wighardt Mara, a felügyelőbizottság elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette: a testület jelenleg nagyon fontosnak tartja, hogy a hír nyilvánosságot kapjon.

Szavai szerint e lépésre talán nem is került volna sor, ha - várakozásuk szerint - összeült volna a kuratórium rendkívüli ülése.

- Úgy találtuk, hogy Ragáts Imre erőteljesebb gazdálkodási lépéseket szándékozik megtenni annál, mint ami előnyös lenne, annak fényében, hogy szeptember végére új elnököt kell választani - tájékoztatott a bizottsági elnök.

Wighardt Mara hangsúlyozta: nem tettek feljelentést a főügyészségnél, hanem állásfoglalást kértek több kérdésükre.

- A jogászok segítségével elvégzett vizsgálatok után is kétségeink maradtak afelől, hogy törvényes lépés történt-e - fogalmazott, utalva Ragáts Imre jogkörének kiterjesztésére.

Wighardt Mara azt is elmondta, hogy az ügy fontosságára való tekintettel sürgős választ kértek a főügyészségtől.

Az abszolút független felügyelőbizottság július 31-i lépéséről - mint a testület elnöke kitért rá - sem Ragáts Imrét, sem a televízió elnökségét nem értesítették.

Wighardt Mara aláhúzta: a felügyelőbizottság teljesen pártsemleges alapon működik, mindhárom tagja párton kívüli, és az a feladata, hogy a média- és a gazdasági törvény értelmében az ügyvezetés működését, annak jogszerűségét és törvényességét ellenőrizze.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek