Influenzás a pápa, de jól van
Az influenzával küszködő II. János Pál pápa néhány napig kórházi kezelés alatt marad - jelentette be szerdán a Vatikán. Joaquin Navarro-Valls szentszéki szóvivő szerdán a vatikáni rádiónak elmondta: II. János Pál néhány napig még kórházban marad, de különös aggodalomra ok nincs, mivel friss vizsgálatok azt mutatták, hogy az egyházfő szívműködése és légzése normális.
Dátum: 2005-02-02 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:59.838754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 84 éves pápának enyhe láza van, állapota azonban kielégítő - tette hozzá. A katolikus egyházfőt "elővigyázatosságból" szállították kedden késő délután a római Gemelli klinikára, miután orvosai úgy ítélték meg, hogy kezelése biztonságosabb az egészségügyi intézményben. Az influenzás beteg vasárnap óta heveny gégehuruttal és gégegörcs-rohamokkal küszködött, ezért kedden már elodázhatatlanná vált kórházba szállítása. A kórházban hasonló diagnózist állapítottak meg az orvosok. A szóvivő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a híresztelésekkel szemben II. János Pál egy pillanatra sem vesztette el eszméletét. Amikor a szóvivő - elmondása szerint - távozott a kórházból, a pápa titkára szentmisét mutatott be a beteg egyházfő szobájában, s a pápa ágyából együtt misézett vele. Navarro-Valls a sajtót megnyugtatandó viccesen megjegyezte, hogy mentőautóra is csak azért volt szükség, mert a metró nem megy el teljesen a kórházig. A római Szent Péter székesegyházban, csakúgy mint más római templomokban a hívek kis csoportokban folyamatosan imádkoztak a pápa felépüléséért a nap folyamán.
MTI - fideszfrakcio.hu