Mádl a spanyol-magyar gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bővítése mellett
Spanyolország és Magyarország kölcsönös befektetői tevékenységének még sok kihasználatlan területe van, a beruházásokat kell ösztönözni a két gazdaság "organikus egybenövésének" érdekében - hangsúlyozta Mádl Ferenc köztársasági elnök Madridban, a magyar-spanyol gazdasági fórumot megnyitó beszédében szerdán.
Dátum: 2005-02-02 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:00.470876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország uniós partnereinek sorában Spanyolország a hetedik, a két ország kereskedelmi kapcsolatai bővülésének dinamikája egyedülálló, 2003-ban a magyar kivitel meghaladta az egymilliárd eurót - mondta a magyar államfő. Fontos, hogy a spanyol kis- és középvállalkozások hozzájáruljanak a magyarországi technológia fejlesztéséhez - tette hozzá.
Az államfő szólt a spanyol cégek magyar infrastrukturális fejlesztésekbe való bekapcsolódásának lehetőségéről, és felhívta a figyelmet a magyar egészségturizmusban és más idegenforgalmi beruházásokban rejlő lehetőségekre.
A spanyol gazdasági kamarában rendezett fórumon spanyol, illetve az államfő kíséretében érkezett magyar vállalkozók, gazdasági szakemberek és kormánytagok vesznek részt.
Mádl Ferenc az Alcalá de Henares-i egyetemen a 2006. november 1-jén hatályba lépő európai alkotmányszerződésről tartott előadásában azt hangsúlyozta: a magyar kormány és a lakosság a jövő Európájának architektúráját meghatározó szerződés kérdéseiben érintettnek érzi magát, és igényli a társadalom morális tartásának megerősítését, amelyhez megfelelő alapot nyújthat Európa humanista öröksége, azon belül a kereszténység.
Mintegy százfős közönség előtt angol nyelven elmondott előadásában az új alaptörvény témái közül az államfő kiemelte a kül- és biztonságpolitikai kérdéseket, a további bővítés szükségességét, a szubszidiaritás elvének megerősítését, a tagállamok közötti szolidaritás elvét, és a szociális charta hangsúlyosabb alkalmazását.
A köztársasági elnök a magyar-európai, illetve a magyar-spanyol kapcsolatok történetét áttekintve elmondta: az első "európai csúcstalálkozót" 973-ban tartották I. Ottó német-római császár udvarában (quedlinburgi birodalmi gyűlés), ahol először születtek ajánlások a magyaroknak a keresztény világba való bekapcsolására.
Az államfő szerda délután Barcelonában folytatja látogatását.
MTI - fideszfrakcio.hu