A katonai ügyészségen tárgyalt a Simon Wiesenthal központ igazgatója
A katonai ügyészségen tárgyalt a Simon Wiesenthal Központ igazgatója szerdán - közölte az MTI érdeklődésére a Legfőbb Ügyészség sajtóosztályának munkatársa. A megbeszélés részleteiről az MTI nem kapott információt az ügyészségen.
Dátum: 2005-02-02 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:02.895151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Efraim Zuroff, a Simon Wisenthal Központ igazgatója az Ausztráliában élő, magyar származású feltételezett háborús bűnös, Charles Zentai (Zentai Károly) ügyében érkezett Magyarországra és csütörtökön sajtótájékoztatót tart Budapesten.
A Perthben élő Zentaira a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó Esély művelet keretében bukkantak a jeruzsálemi Wiesenthal-központ nácivadászai.
A Simon Wiesenthal Központ azzal gyanúsítja Zentait, hogy 1944-ben Budapesten részt vett egy 18 éves zsidó fiú meggyilkolásában. Zentai korábban a sajtóban visszautasította a gyanúsítást.
A Budapesti Katonai Ügyészség a napokban háborús bűntett miatt elrendelte a nyomozást Zentai Károly ügyében.
A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: megkapták a feljelentést és az ahhoz kapcsolódó iratokat és azok vizsgálata alapján döntöttek a nyomozás elrendelése mellett.
Mivel Ausztráliának van Magyarországgal kiadatási egyezménye, Charles Zentait kihallgathatja gyanúsítottként a katonai ügyészség - tette hozzá Ács Tibor.
MTI - fideszfrakcio.hu