Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Libération cikket közölt a cRádióról

A 2002-ben létrehozott budapesti cRádió sajátos profiljáról, a cigány közösség Közép-Európában egyedülálló hírközlő szervéről közölt szerdán riportot a Libération című párizsi napilap.


Dátum: 2005-02-02 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:04.124457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az írás apropóját "A romák beilleszkedésének évtizede, 2005-2015" nevű program beindítására Szófiában összehívott kétnapos konferencia adja, amelynek a francia újság három teljes oldalt szentelt.

A rádió 25 fős személyzete nem akar minden áron "cigány híreket" közvetíteni - derül ki a cikkből. A Budapestről szóló napi magazin szerkesztője azt hangsúlyozza, hogy csak olyan fontos, a közösséget érintő eseményeket tárgyal, mint a népét sújtó holokausztról szóló múlt heti megemlékezések.

A társadalomba beilleszkedett budapestiekkel ellentétben az eldugott falvakban élő munkanélküli, szeméttelepek szélén lakó romák csak a kiközösítést ismerik; számukra olyan elérhetetlen távolságban van a főváros, mint Hollywood - mutat rá Ignácz József, a szerkesztőség vezetője. Vidéken mindenki hallott már a cRádióról, amelynek adását viszont csak Budapesten lehet fogni, s nincsenek olyanok, akik ne álmodoznának nekik szóló helyi rádióról - teszi hozzá.

A budapesti romák 60 százaléka - mintegy 70 000 ember - hallgatja a rádiót, de rajtuk kívül még sokakat vonz a politikai műsorok színvonala, valamint a Kalyi Jag és a Fekete Vonat fémjelezte zenei adások változatossága - mutat rá a cikk.

Az egyetlen sötét pont, hogy a cRádió tele van adóssággal; nem tud hirdetéseket szerezni, mivel a vállalatokat nem sikerül meggyőznie arról, hogy a romák is fogyasztók, ők is öltözködnek, s majdnem mindegyiküknek van mobiltelefonja - mutatott rá a cRádió pénzügyi igazgatója.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek