Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határozott követelések a magyar gazdák részéről

Magyarországi Gazdakörök, és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Rendkívüli Kongresszusa értékelte a magyar vidék helyzetét, azt a kilátástalan helyzetet, amit a kormány felelőtlen virtuális válságkezelése teremtett.


Dátum: 2005-02-02 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:05.702002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kongresszus megállapította, hogy a magyar gazdák "keserű pohara" túlcsordult és emiatt túlélésük biztosítására tevőleges cselekvésre határozták el magukat a következők szerint:

-Követeljük: az élhető magyar vidék megteremtését, a jövedelmező gazdálkodás feltételeinek biztosítását, az ország tényleges agrárállapotát figyelembe vevő agrár jogalkotást.

-Követeljük a gabonarendtartás megalkotását.

-Követeljük a családi gazdaságok megtartását, támogatásukat és támogatásuk kiszélesítését

-Követeljük a stabil kiszámítható közép- és hosszú távú piaci viszonyok biztosítását,

-Követeljük az európai uniós feltételeknek is megfelelő agrár intézményrendszer megteremtését.

-Visszautasítjuk azt a gyanúsítást, hogy a gazdák figyelmetlenül, esetenként szándékosan rossz adatokat rögzítve nyújtották be a támogatást-igénylő, kérelmeket.

-Követeljük a támogatások leállításával, a területalapú támogatások ki nem fizetésével okozott pénzügyi veszteségek, gazdasági károk teljes körű megtérítését

-Követeljük az agrár piacnak megfelelő hitel és kamat politika bevezetését GAZDABANK felállítását

Követeljük a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv végrehajtását, a támogatási kérelmek bírálati eredményének azonnali kihirdetését, a helyes gazdálkodási gyakorlatra vonatkozó rendelet módosítását az életszerű gazdálkodás megtartásáért.

-Követeljük a nemzeti hatáskörben nyújtandó támogatások azonnali meghirdetését és a felfüggesztett AVOP és egyéb pályázatok azonnali megnyitását.

-Követeljük a gabonaintervenciós felvásárlás végrehajtását 2005, február 28-ig.

-Követeljük a közraktári hitelek meghosszabbítását.

-Követeljük a kalászos gabona intervenciós felvásárlásának augusztus 1.-től való megkezdését.

Választ követelünk arra, mi lesz azon gazdák sorsa, akik minden előírást betartva, felajánlották gabonájukat intervenciós felvásárlásra, mikor jutnak pénzükhöz!

-Követeljük az intervenciós raktárakra vonatkozó szabályozásnak az életszerű körülmények szerinti módosítását.

-Követeljük a hazánkba érkező állati és növényi eredetű élelmiszerek élelmezés biztonsági ellenőrzését az európai uniós feltételeknek meg nem felelő termékeknek a magyar piacról való azonnali kitiltását, a magyar agrár piac árait tisztességtelenül befolyásoló piaci szereplők kitiltását az agrárpiacról.

-Követeljük, hogy teremtsék meg a feltételeit a baromfi, sertés és tejkvóta támogatásának.

Követeljük az ÁFA és kamattámogatások, területalapú és egyéb támogatások azonnali kifizetését.

-Követeljük az őstermelők negatív diszkriminációjának megszüntetését, a kompenzációs felár felemelését, a mindenkori mezőgazdasági termék ÁFA szintjére.

-Követeljük az AVOP támogatások ÁFA arányosításának azonnali megszüntetését.

-Követeljük az önjáró munkagépek forgalmi rendszámozására vonatkozó rendelkezés visszavonását.

-Követeljük az agrár tárca 2002, 2003, 2004. évi kifizetéseinek és az adós konszolidáció adatainak nyilvánossá tételét.

-Követeljük, azonnal vonják vissza az Nemzeti Vidékfejlesztési Terv átcsoportosítását.

-Követeljük a raktárfejlesztési programban csak a termelők, és szerveződéseik részesüljenek a fejlesztési hitelekből.

-Követeljük az Agrárrendtartási törvény betartásának azonnali és folyamatos ellenőrzését, követeljük bejelentés alapján, legyen kötelező a hatóságok intézkedése az Agrárrendtartási törvény betartásának ellenőrzésére.

-Követeljük a falugazdász rendszer változatlan létszámú fenntartását és közreműködésükkel az agrárinformációk gazdák számára történő haladéktalan biztosítását.

A kongresszus felhívja a MAGOSZ Elnökségét, hogy a megfogalmazott követelések teljesítésére 2005, február 3. napján alakítsa meg az Országos Demonstrációs Bizottságot. A Bizottság haladéktalanul vizsgálja meg Budapest főváros belterületén erőgépekkel és munkagépekkel tartandó több napos demonstráció feltételeit és alakítsa ki annak rendjét.

A MAGOSZ Elnöksége szólítsa fel a megyei gazdaköri szövetségeket, hogy haladéktalanul alakítsák meg megyei demonstrációs bizottságukat, és az dolgozza ki saját "cselekvési programját".

A Kongresszus felhívja a MAGOSZ Elnökségét, hogy vegye fel a kapcsolatot hazánk más országos agrár érdekképviseleti szervezeteivel a demonstrációban való részvételre.

szentes.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek