Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A "Mécs-bizottság" munkája

Egyre inkább látható, hogy a "Mécs-bizottság" "munkája" leginkább azt a célokat szolgálja, hogy Medgyessy Péter ügynökmúltjáról elterelje a figyelmet. A homályos találgatások és kiszivárogtatások Medgyessy meghallgatása előtt jelentek meg és nap mint nap módosulnak azóta is.


Dátum: 2002-08-06 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:07.406453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több személy érintettségét is kizárták az úgynevezett állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottság kormánypárti tagjai, miután kedden látogatást tettek a Történeti Hivatalban és a Nemzetbiztonsági Hivatalban.

Mécs Imre, a grémium szabad demokrata elnöke így magyarázta: látogatásuk célja az volt, hogy ellenőrizzék a szervezetek által közölt adatokat, elvégezzék a "forráskritikát". Az iratok alapján a rendszerváltozás utáni kormányok tagjai között volt olyan, akit az állambiztonsági szervek be akartak szervezni, de nemet mondott, és akadt olyan is, akit azért figyeltek meg, hogy később majd megpróbálják beszervezni.

Mécs Imre beszélt arról is, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál egyelőre végeztek az adatok ellenőrzésével, de a Történeti Hivatallal még további együttműködésre lesz szükség.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: a látogatásra meghívták a vizsgálóbizottság ellenzéki tagjait is, ők azonban nem jelentek meg a hivataloknál.

Jövő kedden az adatok további elemzésével, vizsgálatával folytatja munkáját a vizsgálóbizottság.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek