Elhunyt a grúz miniszterelnök
Életét vesztette Zurab Zsvania grúz miniszterelnök, halálát az első jelek szerint gázszivárgás okozta - közölte a grúz állambiztonsági miniszter. Vano Merabisvili a Rusztavi-2 televíziónak elmondta: Zsvaniát egyik barátja, Raul Juszupov grúz kerületi kormányzó-helyettes lakásán érte a halál.
Dátum: 2005-02-03 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:09.789008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök szerda éjjel érkezett a lakásra, majd miután hosszú ideig nem válaszolt testőrei telefonhívására, emberei hajnali 4 órakor az ablakon keresztül behatoltak a lakásba, ahol azonban már holtan találták őt és barátját. A 41 éves politikust, a tavaly januárban tartott parlamenti választásokon aratott ellenzéki győzelem után nevezte ki kormányfőnek Mihail Szaakasvili grúz elnök.
Zurab Zsvania grúz miniszterelnök szénmonoxid-mérgezés következtében csütörtökön életét vesztette. A 41 éves férfi Grúzia nagyreményű politikusa volt. Zurab Zsvania 1963. december 9-én született Tbilisziben. A főváros egyetemén biológus diplomát szerzett, de már huszonévesen elsodorta a tudománytól a politika. 1988. és 1993. között a grúziai Zöld párt tagjaként tevékenykedett, s 1992-ben parlamenti képviselő is lett. 1995-ben a parlament elnökévé választották, és Eduard Sevardnadze elnök szövetségeseként tartották számon. Később az ellenzéki Egyesült Demokraták vezetője lett, évekig rivalizált Mihail Szaakasvili jelenlegi elnökkel a parlamenti ellenzék vezetője címért. Míg Szaakasvili erőteljesebb, radikálisabb hangot ütött meg, addig Zsvania kompromisszumokra törekvő, a konfliktus helyett konszenzusra hajló politikus volt. Zsvania nagy szerepet vállalt a 2003. novemberi választásokat követő, s végül Sevardnadze elnök bukásához vezető tömegtüntetések, a "rózsás forradalom" szervezésében. A 2004. januárjában megismételt elnökválasztás Mihail Szaakasvili elsöprő győzelmét hozta, az új államfő Zsvaniát nevezte ki miniszterelnöknek. Kormányfőként Zurab Zsvania fő célkitűzése Grúzia területi és politikai egységének megőrzése volt. A kapcsolatok rendezésére törekedett a szeparatista régiókkal, s ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményezett velük: a Grúziához tartozó Adzsáriának önálló választásokat ígért, Dél-Oszétia ügyében a terület demilitarizálását szorgalmazta és tűzszüneti egyzményt készített elő. Az utóbbi időben a grúz kormányzat berkeiben elterjedt, hogy Szaakasvili és Zsvania között sokasodnak a nézeteltérések, ez azonban soha nem került bizonyításra és a szélesebb nyilvánosság sem tudott e híresztelésről.

MTI - fideszfrakcio.hu