Elhúzódhat a pápa kezelése
Az influenzás pápa kezelése egy hétig is elhúzódhat a római Gemelli klinikán Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő szerint, aki csütörtök délelőtt nyilatkozott a sajtónak, miután felkereste külön kórtermében az egyházfőt. Navarro-Valls korábban "néhány napos" kórházi bentlétet említett II. János Pál pápa influenzája, illetve légcső- és gégegörcsei, heveny hurutus köhögése kapcsán.
Dátum: 2005-02-03 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:11.339672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csütörtök reggel vatikáni forrásokból már nyilvánvalóvá vált, hogy szokásos vasárnapi úrangyala imádságát is kórházi ágyából mondja el az egyházfő, akit majd a Szent Péter téri hatalmas kivetítőkön lehet látni. A kúria szóvivője "saját tapasztalatai" alapján valószínűsítette, hogy a köhögési görcsöktől megszabadult egyházfő influenzájának kezelése akár "hét napig" is eltarthat. Navarro-Valls csütörtöki beszámolója szerint az agg pápa második kórházi éjszakáján jól pihent, jól aludt, s kielégítőek laboratóriumi vizsgálatainak eredményei is. A katolikus egyház feje csütörtökön 15 szál rózsát is kapott a lengyelországi Oswiecimből (Auschwitz), ahol a közelmúltban tartották az egykori náci koncentrációs tábor felszabadítása 60. évfordulójának ünnepségeit. A virágokat lengyel zarándokok hozták a Gemelli klinikára, amely előtt hívek százai imádkoznak a megroppant egészségű, 84 éves egyházfő gyógyulásáért. Az olasz tömegtájékoztatási eszközök és a Gemelli klinika előtt összesereglett újságírók szerint is nyugodtan telt a pápa második éjszakája a Gemelli klinikán, habár a késő éjszakai órákban is égett a villany a tizedik emeleti kórteremben, amelyet mindig az egyházfőnek tartanak fent. A pápa kedd este került a klinikára, miután már vasárnap belázasodott, s influenzás tünetek jelentkeztek rajta, majd köhögési és fuldoklási rohamai miatt beszélték rá a kórházi kezelésre. A vatikáni szóvivő már szerda délelőtt az egyházfő állapotának stabilizálódásáról számolt be, arról, hogy sikerült a kezeléseknek köszönhetően enyhíteni a gége- és légcsőgörcsöket, a köhögési rohamokat, s a beteg láza is csillapodott, leletei pedig nem utaltak különösebb rendellenességre. Ugyanakkor az influenzás tünetek nem szűntek, s ezek kezelésére maradt kórházban a katolikus egyház feje. Navarro-Valls szerdai nyilatkozatában határozottan cáfolta a pápa tudatvesztéséről szóló feltételezéseket és azt, hogy felmerülhetett volna egy esetleges gégemetszés lehetősége is.
MTI - fideszfrakcio.hu