Folyamatos a havazás Zalában
Az éjszakai óráktól kezdve folyamatos a szélmentes hóesés Zala megyében és a friss hótakaró vastagsága átlagosan 16-20 centiméteresre nőtt; 38 hóeke, tolólapos sószóró dolgozik az utakon, a forgalom a szokásosnál lassabb, de zavartalan - közölte a Zala megyei Közútkezelő Kht. ügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2005-02-03 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:13.092462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pálfi Sándor tájékoztatása szerint a 0 és plusz 2 fok közötti hőmérséklet és az elmúlt hetinél "vizesebb" hó hatására az alsóbbrendű utak hókásásak, lassabban járhatók, néhány perces torlódás is előfordul a 75-ös főút zalaszentmihályi, a 76-os nagykapornaki és a 86-os főút zalalövői emelkedőjénél. "Ha nem csökken a hóesés intenzitása, a jelenleg dolgozó 38 hóeke és sószóró mellé szükség esetén újabbakat állítunk szolgálatba a rendelkezésre álló 71 jármű közül" - tudatta a közútkezelő ügyeletese. Kovács Géza, a Zala Volán Rt. zalaegerszegi helyközi üzemvezetőjének közlése szerint a déli órákig minden járatuk útnak indult, illetve beérkezett, csak az alsóbbrendű utakon közlekedő buszaik késnek 15-20 percet.
MTI - fideszfrakcio.hu