Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Nem rövid a takaró, csak keresztben van az ágyon

A Fidesz elnöke folytatná a tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Tervről. A pártelnök erről a négypárti megbeszélés után nyilatkozott sajtótájékoztatón. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt hangsúlyozta: ahhoz, hogy 2007-ben terveket tudjunk megvalósítani, szembe kell nézni Magyarország valós helyzetével, és rendbe kell tenni a gazdaságot.


Dátum: 2005-02-03 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:13.978360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Addig, amíg ez bekövetkezik, maradnak ezek a megbeszélések, amelyek reményeim szerint egymást kölcsönös tisztelete, meghallgatása és véleményének megismerése jegyében zajlanak majd" - mondta. Hozzátette: az egyeztetésen azt az információt kapta, hogy 176 milliárd forint már megérkezett az uniótól a magyar államkincstárhoz, s ez arról győzte meg, hogy igenis rendbe lehet tenni a gazdaságot. "Nem az a baj, hogy rövid a takaró, hanem hogy keresztbe van az ágyon" - mondta. Orbán Viktor közölte: a Nemzeti Fejlesztési Tervhez való hozzájárulásképpen vállalta, hogy a Fidesz elkészíti Budapest fejlesztési tervét, amelynek megalkotásába a fővárosi polgárokat is bevonják. Ha nem születnek időben döntések, akkor Budapest és az agglomeráció 2007-től kiesik azon régiók köréből, amelyek nagy arányú fejlesztési forrásokhoz juthatnak - hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva elmondta: volt egy olyan pont a tárgyaláson, amikor ki kellett jelentenie, hogy a Fidesz semmiféle háttérpaktumot nem tud kötni, nem hajlandó a nyilvánosság kizárására. Azt azonban nem árulta el, hogy minek kapcsán kellett ezt mondania. Ugyanakkor hozzátette: örült, hogy a miniszterelnök a nyitott tervezési folyamat mellett foglalt állást. A pártelnök kiemelte: az egyeztetésen javasolta, hogy legyen néhány olyan téma, amelyet Brüsszelben közösen képviselnének. Egyrészt Magyarországnak bátran ki kellene állnia azért, hogy a tagállamok többet fizessenek be a közös költségvetésbe, és nem kellene elfogadnia, hogy a nemzeti fejlesztési források mértékét a nemzeti össztermék bizonyos százalékában határozzák meg - mondta. Kiemelte: azzal az igénnyel is fel kellene lépni, hogy tagságunk első 5-10 évében ne két, hanem három év álljon rendelkezésre az uniós pénzek felhasználására, és csak ezután kelljen visszafizetni a fel nem használt forrásokat. Mint mondta: ezekben a kérdésekben egyetértés volt. Elmondta: a tárgyaláson egy öt pontos egyetértési nyilatkozatot is előterjesztett, amelyben ugyan nem találtak érdemi kifogást a partnerek, mégsem fogadták el. Orbán Viktor azt javasolta, hogy a parlamenti pártok állítsanak fel bizottságot, amely a kormányoldal és az ellenzéki oldal egyenlő részvételén alapul, és amely minden évben értékeli az uniós pénzek felhasználását. Emellett a 2006 és 2010 közötti fejlesztéspolitikát nagy mértékben befolyásoló döntések előkészítésére szintén jöjjenek létre országgyűlési bizottságok. A javaslat szerint az európai források elosztását átláthatóvá kell tenni, törvényt kell alkotni a Nemzeti Fejlesztési Tervről és a vidékfejlesztési tervről, valamint alkalmassá kell tenni a közigazgatást arra, hogy számba tudja venni a fejlesztési igényeket. Orbán Viktor megköszönte, hogy a miniszterelnök és a Miniszterelnöki Hivatal "tető alá hozta ezt a megbeszélést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek