Debrecen az élhető város
Márciusban kezdődik és várhatóan 2008-ban fejeződik be a Civitas II. elnevezésű program, amelyben a franciaországi Toulouse, a szlovéniai Ljubljana, a dániai Odense és az olaszországi Velencével Debrecen alkot konzorciumot; az uniós pályázat a közepes méretű európai városokat kívánja élhetőbbé tenni elsősorban a közlekedés reformjával.
Dátum: 2005-02-03 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:15.577008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A debreceniek Mobilis alcímmel társulást hoztak létre, melyben a polgármesteri hivatal mellett a Debreceni Egyetem, a Hajdúvolán Rt., a Hajdú-Bihar Megyei Állami Közútkezelő Kht. és a DKV Rt. vesz részt. Az együttműködésről szóló megállapodást, valamint a Civitas II. konzorciumi szerződést csütörtökön írták alá a városházán.
A debreceni pályázatban a tömegközlekedési járművek vonzóbbá tétele, az alternatív üzemanyagok alkalmazása, valamint a kerékpáros közlekedés serkentése szerepel kiemelt feladatként. Ennek megvalósításához a helyi közlekedési vállalatok 210 millió forintos támogatást kapnak.
Kósa Lajos fideszes polgármester sikerként könyvelte el a pályázati részvételt.
Ezzel későbbi nagy fejlesztések lehetősége is megnyílik a város előtt. Nem utolsósorban a másik négy európai várossal való együttműködés értékes tapasztalatszerzésre ad lehetőséget Debrecennek - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu