Medgyessy Péter barátait hitelezi az Eximbank?
Központi román lapok és internetes kiadványok vezető hírben számolnak be egy magyar állami bank által Medgyessy Péter erdélyi barátainak nyújtott hitelről. A több mint két és félmilliárd forintos üzlet kockázatát - a lapok szerint - a magyar államkassza viseli.
Dátum: 2002-08-07 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:08.069108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter kolozsvári látogatásakor az Adrian Nastaséval való találkozás után kétnapos magánprogramon vett részt Nagyváradon. Házigazdája egy helyi barát, a Ziua napilap által "kétes hírű üzletembernek" nevezett Mudura Sándor volt. A magyar miniszterelnök a vizit során ellátogatott a vendéglátója vállalkozásában épülő bevásárlóközponthoz is.
Az állami tulajdonú Eximbank váratlan módon hitelt nyújtott egy, az MSZP-SZDSZ-kormány által autópálya-építésre korábban kiválasztott cég, a Betonút Rt. határon túli fővállalkozásához. A július 30-án, Nagyváradon aláírt megállapodás értelmében a pénzintézet hétesztendős futamidővel 10,6 millió euró hitelt adott a Lotus Market nevű bevásárlóközpont építéséhez. A hitelszerződéshez a szintén állami tulajdonú Magyar Exporthitel Biztosító Rt. nyújt biztosítást. A dolog érdekessége, hogy a szocialista elképzelések szerint a két intézetet össze fogják vonni, így a hitelező önmaga számára garantál, s bukás esetén a magyar államkassza viseli a veszteséget. E tranzakcióval a Betonút Rt. jelentős mennyiségű készpénzhez jut, így a jövendőbeli autópálya-építéseknél jóval nagyobb eséllyel tud indulni - likviditási gondok nélkül.
Az üzlet felkeltette a román lapok érdeklődését is. Az országos gazdasági napilap, a Ziarul Financiar hétfői száma szerint a 22 ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont tulajdonosának, a Lotus Marketnek mindössze ötmillió eurós alaptőkéje van, s tulajdonosi körébe tartozik - ötvenszázalékos részesedéssel - egy magyar vállalkozás, a Ramexa Kft. is.
Megtudtuk, a több állampolgárságú, Romániában "Kinder-királynak" nevezett vállalkozóé a csokitojások forgalmazásának kizárólagos joga a szomszédos oszágban.
Mudura elmondta: Medgyessyt 1988 óta ismeri, akkor egy vegyesvállalatot akart létesíteni Magyarországon. Azóta többször találkoztak vadászatokon és a választási kampány idején.
A bukaresti Cotidianul tegnapi száma A magyar Eximbank Medgyessy kormányfő román barátainak üzleteit finanszírozza címmel számol be a történetről. A lap úgy tudja, hogy a csaknem húszmillió dolláros összberuházást negyven százalékban Magyarországról finanszírozzák. A projektben egy négycsillagos szállónak, fedett jégpályának, olimpiai méretű úszómedencének, multiplex mozinak és üzleteknek helyet adó központ megvalósítása szerepel.
Az üzletről a legjobban értesültnek egy erdélyi magyar internetes portál tűnik. A Transindex írása szerint a történet romániai főszereplője, Mudura Sándor üzleti körökben úgy ismert, mint Kiss Sándornak, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnökének és egyben a megyei tanács alelnökének közeli barátja, üzlettársa. Kiss Sándor egyébként nemrég román lapoknak elmondta: több mint fél évtizede ápol kiváló üzleti kapcsolatokat a jelenlegi magyar miniszterelnökkel.
A bevásárlóközpontnak helyt adó terület korábban a nagyváradi sörgyár tulajdonában volt. A sörgyárat működtető Bere Malt Rt.-t több lépcsőben privatizálták. Először az alkalmazottak vásárolhattak meg 39 százaléknyit a részvénycsomagból, majd a háromszázaléknyi pakett került a kisrészvényesek kezébe. A fennmaradó részt egy Mudura-érdekeltségű cég, az Evro Impex Kft. szerezte meg, amely tőkeemeléssel 75 százalék felé emelte részesedését. Később Mudura a HVG információi szerint a gyárat anyagi források hiányára hivatkozva bezárta és az alkalmazottakat elbocsátotta.
A cég lekértékesebb része, a terület 360 ezer dolláros áron átkerült a Plaza Invest Rt.-be, a cég tulajdonosai között Kiss Sándor gyermekei is megtalálhatók. A Plaza Invest Rt. csaknem egymillió dolláros vagyona átkerült a Lotus Market Rt.-be, amelyben részt vesz egy másik befektető, a magyar BR Immobilia Kft. is.
Az apport ellenértékeként a Plaza egy 2,6 millió dolláros részvénycsomagot kapott (a terület így majdnem nyolcszorosára értékelődött fel), ám egy ilyen mértékű vagyongyarapodást a román adótörvények szerint lehet mikrovállalkozási adózással, vagyis 1,5 százalékkal is kezelni - ezáltal legális jövedelemmé változtatva.
A BR Immobilia a cégbejegyzés tanúsága szerint főként ingatlanforgalmazással foglalkozik, s tavaly júniusban még alig hárommillió forintos törzstőkéje volt. Majd érkezett egy "titokzatos" befektető (az USA-ban bejegyzett, kinyomozhatatlan tulajdonosú off-shore cég), amely 350 millió forintot tett be a cégbe: az összeget (1,747 millió dollárt) később invesztálták a román Plaza Invest Rt.-be.
A Magyar Nemzet úgy tudja: korábban az Eximbank tervei közt nem szerepelt romániai befektetés a magas országkockázat és a céltartalék-képzési kötelezettség miatt. A rekordsebességgel, alig három hét alatt összeadott, 2,6 milliárd forintos hitel stratégiaváltást jelez, ám a gyors eljárás során felmerülő kérdésekre nem kaptunk választ. A hitelintézet vezérigazgatója, Bánki Frigyes úgy ítélte meg, hogy hétfői hírünk után nem szükséges további kiegészítés.
Ugyanakkor érdeklődésre tarthat számot, hogy miért a Betonút Rt. a fővállalkozó, és menynyiben tett eleget a bank a céltartalék-képzési kötelezettségeinek. Az is érdekes, hogy ha összevonják a bankot a garanciát nyújtó Mehibbel, akkor ki vállalja a fenti üzlet kockázatait.
A nagyváradi plaza a tervek szerint december huszadikán nyitja meg kapuit.
Lukács Csaba, Magyar Nemzet