Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz EP-képviselői támogatják a Brüsszelben tüntető magyar méhészeket

Az Európai Parlament több magyar képviselője ismét támogatásáról biztosította csütörtökön az Európai Bizottság és a Európai Unió Tanácsának épületei között Brüsszelben tüntető magyar méhészeket.


Dátum: 2005-02-03 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:18.314837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glattfelder Béla (Fidesz) az MTI-nek elmondta: már több ízben találkozott a méhészekkel, akiknek ügyében felvette a kapcsolatot az EU mezőgazdasági biztosával, a luxemburgi soros elnökség mezőgazdasági miniszterével és a magyar földművelésügyi miniszterrel is.

A magyar méhészek november vége óta immár harmadik alkalommal tüntetnek Brüsszelben, hogy elérjék, az uniós szabályok ne hozzák hátrányba az uniós méhészeket az importmézek termelőivel. Amióta ugyanis az unió lehetővé tette a külső országokból érkező méz bevitelét, a magyar felvásárlási árak felére estek vissza, miközben csökkent a kereslet is, ráadásul a rosszabb importáru miatt a kínált méz minősége is gyengébb lett.

Glattfelder Béla üdvözölte, hogy most először a szocialista képviselők is meglátogatták a méhészeket. Ő is fontosnak mondta, hogy - miként azt levélben is kérte a tárcavezetőtől - Németh Imre földművelésügyi miniszter az agrárminiszterek ülésén is vesse fel a kérdést. Jelezte, a méhészek körében is ingerültséget tapasztalt amiatt, hogy "a kormány eddig nem tett semmit".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek