A CIA volt főnöke szerint meg kell támadni Irakot
James Woolsey, az amerikai titkosszolgálat, a CIA egykori főnöke úgy nyilatkozott a berlini Die Weltnek, hogy egy Szaddám Huszein megdöntését előirányzó katonai műveletet belátható időkereten belül le lehet bonyolítani.
Dátum: 2002-08-07 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:08.364181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
,,Öt hétig sem tartana, mint 1991-ben, amikor a hadsereg mindenki előtt kapitulált, akivel csak találkozott, olasz televíziós forgatócsoportokat is beleértve" - mondta Woolsey az interjúban.
Egy dolog biztos: amennyiben szándékunkban áll fellépni az iraki rendszerrel szemben, akkor azt valóban akarnunk kell. Célunk: egy demokráciára épülő rendszert teremteni. Nincs értelme olyan államcsínyt ösztönöznünk, amelynek révén egyik diktátor felváltja a másikat - közölte Woolsey.
A sikeres katonai forgatókönyvvel kapcsolatban a CIA volt főnöke egyebek között kifejtette, hogy a törökországi támaszpontokat is használni kell, továbbá Washingtonnak a britekkel kell együttműködnie, akik az amerikai katonai potenciállal jól összeegyeztethető harci gépezettel rendelkeznek. Más szövetségesekkel ugyanezt nem lehet kivitelezni.
Woolsey az interjúban amellett érvelt, hogy az öbölháborútól eltérően most nagyobb arányban kellene bevetni úgynevezett intelligens fegyvereket. Ilyen aránnyal, valamint a parancsnoki és ellenőrző pontok, berendezések, az iraki állam kulcsfontosságú szerveinek fokozottabb támadásával a légi bevetések már viszonylag korán döntő eredménnyel járnának.
Woolsey óvta a nyugati világot a Szaúd-Arábiától való túlzott függéstől, egyetértve azzal a véleménnyel, hogy a szaúdi királyság nem viselkedett meggyőzően a New York elleni merénylet után, és azt tanácsolta, hogy egy esetleges Irak elleni művelet előtt az Egyesült Államok és Európa növelje olajtartalékait, Oroszország pedig kapjon nagyobb részt a világpiacból.
Amennyiben a szaúdiak bevetnék az olajfegyvert, a nyugati világnak képesnek kell lennie semlegesíteni a hatást - szögezte le a volt CIA főnök
MTI - fidesz.hu