Ezúttal golyóval "üzentek" a Medgyessy-bizottság elnökének
Néhány héttel azután, hogy a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökét telefonon életveszélyesen megfenyegették, parabellum típusú lővegyverbe való éles lőszerrel "üzentek" Balogh Lászlónak. Erről maga a testület elnöke számolt be délelőtti sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette azt is: "az állampolgárok iránti kötelezettségből" nyilvánosságra hozza a miniszterelnök ügynökmúltjával kapcsolatos dokumentumokat.
Dátum: 2002-08-07 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:08.947183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balogh László a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke sajtótájékoztatóján bejelentette: a dokumentumok nyilvánosságra hozatalához a Miniszterelnöki Hivatal is hozzájárult. A politikus szólt arról is: a Belügyminisztériumból származó három dokumentumnak még nem érkezett meg a titkosítás alóli feloldása. Balogh közölte: sajnálatos módon a többi irattal kapcsolatos felmentés is csak Medgyessy meghallgatása után egy-két órával érkezett meg. Lehet, hogy ez véletlen, de minden esetre elgondolkodtató - utalt Balogh a feloldások körülményeire.
Sajnálattal állapította meg azt is: csak azokat a titkos telefonkönyveket kapták meg a Belügyminisztériumból, amelyeknek nincs köze a bizottság által vizsgált időszakhoz.
További furcsaságként említette: a bizottság szakértői közül a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésről szóló igazolást kizárólag csak a kormánypárti delegáltak kapták meg hiánytalanul.
A Medgyessy Péter múltjának feltárásával foglalkozó bizottság elnöke bejelentette: "rövid üzenetet" talált a Képviselői Irodaházban található szobájában az egyik széken. Az "üzenetet" - egy Parabellum típusú lőfegyverbe való éles lőszert - a képviselő be is mutatta. Balogh felhívta a figyelmet: a szobába nem egyedül lépett be, az ajtót a bizottság egyik szakértőjével közösen nyitotta ki. A politikus arról is szólt, hogy az esettel kapcsolatban nem a rendőrséghez, hanem az irodaház őrzéséért felelős kormányőr parancsnokhoz fordult. Mint ismeretes, nem ez volt az első inzultus, amely a kormányfő titkosszolgálati múltjának feltárásán munkálkodó bizottság elnökét érte: Balogh Lászlót és családját július 20-án és 21-én több ízben is életveszélyesen megfenyegették.
MTI-fidesz.hu