A szocialisták csúnyán becsapták a nagykanizsaiakat
A polgármester és a szocialisták csúnyán becsapták a nagykanizsaiak jelentős részét - mondta tegnap Cseresnyés Péter fideszes frakcióvezető, majd idézett Litter Nándor 2002-es programjából.
Dátum: 2005-02-04 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:25.773512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatón elhangzott idézet - "Csatlakozunk a kormány tömblakás felújítási programjához" - Cseresnyés Péter szerint beváltatlan ígéret maradt, ugyanis a polgármester az elmúlt két évben nulla forintot szánt a nagykanizsai panellakások felújítására.
- Látva az önkormányzat tehetetlenségét és a helyzet tarthatatlanságát, a Fidesz kanizsai elnöksége létrehozott egy testületet a "Megújuló Nagykanizsai Lakásokért" - mondta a frakcióvezető. - Tagjai szakmai számítások alapján szorgalmazzák, hogy a 2005-ös városi költségvetésben már szerepeljen elkülönített forrás a program elindításához. A grémium javaslatát hamarosan ismertetni fogjuk, s egyben megkérjük a társashá-zak képviselőit, tanulmányozzák a pályázati kiírásokat, nehogy időhiány miatt ne tudjanak majd élni a kedvező lehetőségekkel.
Forrás: Zalai Hírlap
fideszfrakcio.hu