Szerbia kész tárgyalni Hágával
A Szerb Köztársaság hatóságai pénteken, a boszniai háború vége óta először bejelentették, hogy tárgyalnak a hágai Nemzetközi Törvényszék által népirtással vádolt Radovan Karadzic családjával arról, hogy a háborús bűnös feladja magát.
Dátum: 2005-02-04 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:26.085550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Rendszeres kapcsolatban állunk Karadziccsal és családjával" - mondta Darko Matiasevics boszniai szerb belügyminiszter egy sajtótájékoztatón, majd helyesbített: "Rendszeres kapcsolatban állunk Karadzic családjával". "Minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk, hogy eleget tegyünk kötelezettségeinknek, ám jobban szeretjük, ha a szökevények önként adják fel magukat" - tette hozzá. Január végén a boszniai Szerb Köztársaság hat hónappal, azaz június végéig meghosszabbította azt az ajánlatát, amely szerint pénzügyi támogatást nyújt a Hága által vádoltak közül azoknak, akik önként feladják magukat. A boszniai Szerb Köztársaságra - amely a Horvát-Muzulmán Föderációval együtt alkotja az 1992-95 között dúló háború utáni Boszniát - erős nemzetközi nyomás nehezedik azért, hogy teljes körűen együttműködjön a hágai törvényszékkel.
MTI - fideszfrakcio.hu