Hiller vádaskodása a polgári körökről
A leghatározottabban visszautasítom, hogy a polgári körök valamiféle utcai demonstrációs tömeg lennének. Legkevésbé sem azok. Igen, néha, nagyon ritkán az utcán is megmutattuk az erőnket, de nem ez a munkánk lényege" - mondta Hende Csaba országgyűlési képviselő, a polgári körök koordinátora az MTI-nek Hiller István kijelentésére reagálva.
Dátum: 2005-02-04 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:26.704513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP mozgalmat indít a sikeres Magyarországért - jelentette be Hiller István pénteken Budapesten. A Sikeres Magyarországért Mozgalom keretében létrejövő társaságoknak az lenne a feladatuk, hogy tervezzék meg, méretüknek, lakosságszámuknak megfelelően, azokat a beruházásokat, amelyek a következő 10-15 évben a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megvalósulhatnak a településen - közölte. Egy újságíró feltette a kérdést, mennyire hasonlít a
szocialisták most életre hívott mozgalma a Fidesz által kezdeményezett polgári körökhöz. Hiller István válasza: "a helyben megalakuló társaságok nem utcai demonstrációs tömegek, nem arra valók, hogy utcán meneteljenek, hanem arra valók, hogy tervezzék a közös helyi sikert". Erre a kijelentésre Hende csaba reagált: "A leghatározottabban visszautasítom, hogy a polgári körök valamiféle utcai demonstrációs tömeg lennének. Legkevésbé sem azok. Igen, néha, nagyon ritkán az utcán is megmutattuk az erőnket, de nem ez a munkánk lényege" - mondta Hende Csaba országgyűlési képviselő, a polgári körök koordinátora az MTI-nek. "Javaslom Hiller elnök úrnak, hogy mélyedjen el a polgári körök 2003-as tevékenységéről kiadott évkönyvben. Ott 250 oldalon keresztül olvashatja azokat a cáfolhatatlan tényeket, amelyek dokumentálják a 11 ezer polgári kör közjót szolgáló, a jövőt és a nemzetet építő tevékenységét" - mondta. "Ebben a könyvben nagyon sok kulturális, jótékonysági, környezetvédelmi, közegészségüggyel kapcsolatos és számtalan más munkát fog találni, a legkevesebbet utcai tüntetésről, meg demonstrációról" - tette hozzá. Mint mondta, a polgári körök már régóta sikerrel művelik azokat a célkitűzéseket, amiket a most útjára induló szocialista kezdeményezés takar.
MTI - fideszfrakcio.hu