Őrizetbe vettek egy feltételezett merénylőt
A spanyol rendőrség őrizetbe vett egy észak-afrikai születésű spanyol állampolgárt, akinek a gyanú szerint köze van a tavaly Madridban elkövetett, 191 ember halálát okozó vonatrobbantásos merénylethez - közölték pénteken spanyol rendőrségi forrásból.
Dátum: 2005-02-04 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:27.012908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rasíd Mohamed Kaddurt csütörtökön késő este vették őrizetbe Melilla észak-afrikai spanyol enklávéban. A 36 éves férfi ruházati nagykereskedelmi üzletet vezet Madrid Lavapies kerületében. Kaddur a gyanú szerint tavaly március 10-én, a véres merénylet előtti napon találkozott Abdennabi Kundzsaával, aki az ügy gyanúsítottja volt, ám hat társával együtt április elején fölrobbantotta magát, miután a rendőrök körülvették rejtekhelyüket. Az ominózus március 10-i találkozón jelen volt egy másik marokkói születésű ruházati nagykereskedő, bizonyos Rasíd Benduda is, ő ezen a héten szerdán került rendőrkézre. A rendőrség több mint 70 személyt vett őrizetbe a robbantásos merénylettel összefüggésben, közülük 21-en börtönben vannak, 16-an szoros bírói felügyelet alatt állnak, a többieket szabadon engedték.
MTI - fideszfrakcio.hu