Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál látogatást tett a XIV. kerületben

A független főpolgármester-jelölt megválasztása esetén szoros együttműködést kíván kialakítani a kerületek polgármestereivel, akiket a legfontosabb partnereinek tart. Minderről azt követően beszélt, hogy találkozott Kutalikné Kardos Zsuzsanna XIV. kerületi polgármesterrel.


Dátum: 2002-08-07 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:09.250499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál elmondta: a találkozó annak a sorozatnak az állomása, melynek keretében személyes kapcsolatot kíván kialakítani Budapest összes kerületének polgármesterével. Úgy látja: a XIV. kerület meghatározó kerülete a fővárosnak, nemcsak a mérete, hanem a megoldásra váró szerteágazó feladatok szempontjából is.

Az ex nagykövet beszámolója szerint a polgármesterrel áttekintették a kerület meghatározó ügyeit: a lakótelepek és a közbiztonság kérdését.

A találkozón szó esett a környezetvédelem és a közlekedés problémáiról. Utóbbi kapcsán kitértek a Bosnyák tér rendezésére, valamint a Nagy Lajos király útja és a Thököly út fejlesztésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek