Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a radikális adócsökkentés mellett

A radikális adócsökkentés és a családi adórendszer képviseletét javasolta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Adózók Érdekvédelmi Szövetségének a szervezet első, szombati ülésén tartott beszédében.


Dátum: 2005-02-05 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:35.416909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Adózók Érdekvédelmi Szövetségét azzal a céllal hívták életre, hogy az adófizető polgárok érdekeit képviseljék a mindenkori kormánnyal szemben, tájékoztassák őket arról, hogy milyen hatással vannak az állami intézkedések a mindennapi életükre. Az Európai Unió szinte minden tagállamában létezik az Adózók Egyesületéhez hasonló szervezet. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy szükség van olyan civil szervezetekre, amelyek nyomon követik a közélet alakulását, az adóforintok sorsát.

Aláhúzta, a kormány szerint közel 180 milliárd forint érkezett az Európai Uniótól, mégsem lehet tudni, hogy hol és kinél van ez a pénz. Orbán Viktor közölte, hogy ezek ma nem divatos kérdések, nem szerepelnek a közélet napirendjén, ha pedig valaki felveti őket, azt populistának nevezik. Orbán Viktor elmondta: eljött az idő, hogy maguk az emberek álljanak elő azzal az igénnyel, hogy tisztán szeretnének látni ilyen kérdésekben.

Adócsökkentéssel lehetne javítani a helyzeten

"A családi adózás mellett javasolnám Önöknek azt, hogy az adórendszer egyszerűsítése irányába mutató lépéseket is szolgalmazzák, (...) ne legyenek félénkek, bátortalanok felvetni a radikális adócsökkentés kérdését" - mondta Orbán Viktor, akit a szövetség, másik nevén a "Magyar Vizsla" nyílt levélben hívott meg alakuló ülésére. A pártelnök mintegy ötszáz fős hallgatósága előtt hozzátette: örülne annak, ha megjelenne egy olyan "civil hang", egy olyan "polgári követelés", amely a radikális adócsökkentést helyezi a középpontba. Az adócsökkentéssel nem kell várni a 2005-ös év végéig - mondta Orbán Viktor. "Itt és most. Aki adócsökkentést akar, holnap reggel megteheti, benyújthatja a parlamentnek az adócsökkentére vonatkozó javaslatait" - hangsúlyozta a pártelnök, akinek beszédét többször is nagy taps szakította meg. Orbán Viktor azt javasolta a szervezetnek, ne fogadják el azt a viszontválaszt, hogy azért nem lehet adót csökkenteni, mert akkor csökken a bevétel is. Példaként hozta fel az evát, az egyszerűsített vállalkozói adót és a szlovákiai adócsökkentést is.

"Ne érjék be ígéretekkel"

- hangsúlyozta. Mint mondta: Magyarországon a dolgok "nevén nevezése" hiányzik a legjobban, és ugyan "szavakból még sosem volt ennyi, mint most", mégsem tudjuk, mi a helyzet. Hangsúlyozta: a szervezet "rögtön elsőként" kereshetne arra választ "jó vizsla módjára", hogy hol van az a 3500 milliárd forint, amelyet a kormányváltás óta felvett Magyarország, és hol van az államkincstárba már megérkezett 180 milliárd forint uniós forrás. Kiemelte: kétségkívül aggasztó az ország gazdasági helyzete, azonban mégis van ok a bizakodásra, hiszen a Bokros-csomag után már egyszer rendbe hozták az országot, és ez így lesz a jövőben is. Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy a "Magyar Vizsla az akkori kormány háza táján is szimatolhat", kinyitják előtte az ajtókat.

Horváth Éva, a szervezet elnöke elmondta: mindazokat várják soraikba, akik szeretnék megtudni, mi történik az adójukkal, hová tűnik a temérdek befizetett pénz. Elmondta: azért Orbán Viktort kérték fel, hogy beszédet tartson az alakuló ülésen, mert ő kezdeményezte a nemzeti petíciót, amelynek követeléseivel egyetértenek. A Magyar Vizsla név, az egyesülethez hasonló külföldi "watch dog" szervezetektől származik, amelyek figyelik a kormány kiadásait.

MTI, Fidesz Webszerkesztőség - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek