Nyolc iraki rendőr holttestét találták meg Bagdad közelében
Nyolc megölt iraki rendőr holttestét találták meg Bagdad közelében, jelentette iraki rendőrségi forrásokra hivatkozva vasárnapra virradóra a CNN amerikai hírtelevízió. Héttel közülük közvetlen közelből leadott fejlövéssel végeztek, a nyolcadikat lefejezték.
Dátum: 2005-02-06 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:39.543997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A holttesteket az iraki fővárostól nyugatra eső Abu Graib börtön közelében fedezték fel. Az áldozatok ahhoz a nagy létszámú rendőralakulathoz tartoztak, amelyet csütörtökön Bagdad közelében támadás ért, amikor a csoport Divánijából a fővárosba tartott új gépjárművekért. A lázadók az első jelentések szerint két rendőrrel végeztek, tizennégyet megsebesítettek, tizenhat rendőr pedig eltűnt. Az Anszár asz-Szunna Hadserege elnevezésű iraki terrorszervezet pénteki internetes közleményében magára vállalta a merénylet elkövetését, azt állítva, hogy a rajtaütésben huszonkilenc rendőrt megölt, és hetet foglyul ejtett.
MTI - fideszfrakcio.hu