Ismét átvehette az ásványvizek Oscar-díját a Szentkirályi
Másodszor vehette át az ásványvizek Oscar-díját Párizsban a Szentkirályi ásványvíz - tudósjtott a Magyar Rádió.
Dátum: 2005-02-06 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:40.151222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balogh Levente ügyvezető igazgató elmondta: most ízesített kategóriában indultak, ezt tartják a legfontosabb újításnak 2005-ben. Féléves fejlesztés után, nyáron hozzák piacra a rózsaolajjal és gyógynövényekkel ízesített ásványvizüket.
MR - fideszfrakcio.hu