Szocialista hatalmi osztozkodás a fővárosban
A közszolgálati rádió mai híradása szerint Hiller István leköszönő kulturális miniszter megüresedő székét Budapest egyik szocialista főpolgármester-helyettese, Schiffer János foglalhatja el. Ennek kapcsán felhívjuk Gyurcsány Ferenc miniszterelnök figyelmét arra, hogy a miniszteri poszt aspiránsa ellen bírósági eljárás folyik - áll Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes vasárnapi közleményében.
Dátum: 2005-02-06 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:41.317158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazságszolgáltatás első fokon elmarasztalta Schiffer Jánost, mivel Kupper Andrást, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség budapesti elnökét, frakcióvezetőjét a fasizmussal hozta összefüggésbe. A történelem alapfokú ismerete szükséges de nem elégséges feltétele a kulturális tárca vezetéséhez. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a jelölt ezzel nem rendelkezik.
A szocialista, szabaddemokrata hatalmi osztozkodásra utal Demszky Gábor főpolgármester mai nyilatkozata is, mely szerint saját ambícióinak támogatását kéri koalíciós társától. Szomorúnak tartanánk, ha az SZDSZ-nél nem az alkalmasság, hanem kizárólag Demszky főpolgármesteri támogatása lenne a legfontosabb szempont.
A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció arra kéri a főpolgármestert, hogy rég elvesztett népszerűségét ne politikai Rodolfoként, a közvélemény háta mögött próbálja visszavarázsolni. Sokkal többet használna magának, de főleg a budapestieknek, ha végre évtizedes semmittevés után elszánná magát Budapest fejlesztésére, a város lakói életkörülményeinek javítására.
Budapest, 2005. február 6. vasárnap
Wintermantel Zsolt
frakcióvezető-helyettes
fideszfrakcio.hu