Gyurcsány bácsi befogadta a 12 éves ceglédi szökött kislányt
Szemlőhegyi villája mellett nem Tasnádi bácsi, nem is a brókerbotrányból ismert Rejtő E. Tibor bácsi, hanem a saját gyerekeinek mindössze egy gombóc fagyira elegendő heti zsebpénzt (100 Ft) adó Gyurcsány bácsi talált egy szökött ceglédi kislányt, akit befogadott éjszakára. Állítólag a kisegítő iskola igazgatói intője miatt, vonattal menekült Budapestre az alföldi városból a kislány. A gyermeke sorsáról mit sem tudó édesanyát véletlenül éppen a ceglédi MSZP alelnökének társaságában érte a kormányfő telefonja.
Dátum: 2005-02-06 22:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:46.236804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Népmesének is beillő történet. A 12 éves Niki január 19-én egy ceglédi kisegítő iskolából szökött Budapestre. Összeverekedett osztálytársaival, és az ezért kapott igazgatói intő miatt nem mert hazamenni. Útja egyenesen a vasútállomásra vezetett, ahol egy Budapestre induló vonatra szállt. A Nyugati Pályaudvaron leszállva a 91-es busz felé tévedt, majd a budai villáktól övezett Szemlőhegy utcán kószált. S mint minden népmesének, ennek a történetnek is több változata terjed Cegléd- és országszerte. Az egyik verzió szerint a miniszterelnök talált rá a kislányra.
"Fölment a vonattal Pestre, ott buszra szállt, aztán leszállt, ott szédelgett, és akkor rátaláltak ezek a Gyurcsányék állítólag. Megetették, megmosdatták, elhülyéskedtek vele, aztán fölhívták az anyját, hogy nem adják oda a rendőrségnek, hanem másnap hazahozzák" - meséli az egyik ceglédi lakos.
Maga Gyurcsány Ferenc azonban már másnap úgy mesélte egy hatvani lakossági fórumon, hogy felesége, Dobrev Klára talált rá az utcán, a házuk előtt fagyoskodó Nikire.
Az egyik napilap, a ceglédi családsegítő munkatársára, Horváth Tibornéra hivatkozva úgy meséli el a történetet, hogy maga Gyurcsány akadt a sötétben kószáló gyerekre. Akár így, akár úgy esett, a ceglédi családot éppen akkor érte a miniszterelnök telefonja, amikor Horváthné - aki civilben a helyi MSZP alelnöke - a lakásban tartózkodott. Niki szülei nem nyilatkoztak, de a szomszédok szerint a Gyurcsány nagycsalád nem lehetett szokatlan Niki számára, hiszen otthon is négy testvérrel osztozik azon a kevésen, amit édesanyja és élettársa összekaparnak.
Az ügy szereplői közül többen is jelen voltak a szombati MSZP naggyűlésen, így Dobrev Klára, illetve a családsegítő ceglédi MSZP-s alelnök is. Ám a hírTv stábjának nem akartak nyilatkozni, mondván: máskor is tettek már jót, ezért ezt most nem akarják reklámozni. A rendőrség kérésünkre nem kommentálta, hogy a miniszterelnök vajon vétett-e a szabályok ellen, amikor saját lakásában szállásolta el a ceglédi kislányt.
HírTV - fideszfrakcio.hu