"Az ígéretek földjén" élnek a békési gazdák?
Ki kell mondanunk, hogy az agrárkormányzat, az FVM a túligénylésekre hivatkozva szándékosan és tudatosan lassítja a területalapú támogatás - közkeletűbb nevén a földalapú támogatások - kifizetését. Ezáltal országszerte gazdálkodók, gazdaságok ezreit sodorja a tönk szélére - hangsúlyozta a térségben élő gazdák panaszait nyomatékosítva a közelmúltban Tóth Imre országgyűlési képviselő, Sarkad város polgármestere.
Dátum: 2005-02-07 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:51.332297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar mezőgazdaságot már többször "eltemették". Az elkeseredett gazdák többször az utcákra vonultak, hogy tüntessenek. Az agrárdemonstráció részeként koporsót vittek a 44-es főútra egy tavalyi megmozduláson.
A honatya kifejtette: az agrárkormányzat többszörösen megszegte ígéretét, hiszen a feladat bonyolításával megbízott Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon (MVH) keresztül legutóbb december végéig ígérte a gazdáknak az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap garancia részlegéből a területalapú támogatás közösség által finanszírozott hányadának folyósítását.
- Az ígéretek ellenére ez a mai napig nem történt meg. Az agrárkormányzat tartozik a gazdáknak a területalapú támogatás uniós részével, azaz hektáronként 17 ezer forinttal. Kozmetikázott adat az is, miszerint ötven százalékot teljesített az MVH. Az igénylők száma szerint lehetséges, de jellemzően a pár hektáros gazdáknak folyósították ezen öszszeget, míg a nagyobb földterülettel bíró gazdálkodók néhány kivételtől eltekintve egyetlen forintot sem kaptak - tudatta Tóth Imre.
A honatya többek között Lisóczki András tápióbicskei családi gazdálkodó levelét idézte, aki úgy fogalmazott: "A jelenlegi helyzetünkben az első vevőnek eladnám a földbirtokot, amiért a családom szenvedett, és spóroltunk 35 éven keresztül. Azért fogom eladni, mert elegem van abból, hogy még mindig csak az ígéretek földjén élünk..."
- Felháborító az MVH hozzáállása. Felkészületlen, dilettáns apparátussal dolgoznak, hiszen ellenkező esetben nem fordulhatna elő olyan, hogy az egy blokkban tulajdonnal bíró gazdák egy hónapos eltéréssel kapják meg a túligénylés esetén kézbesített adategyeztető levelet, amikor abban az áll, hogy: "...a 86/2004. (V. 15.) FVM rendelet 12§(2) bekezdésében foglaltak szerint felszólítom, hogy a kézhezvételtől számított 15 napon belül küldje vissza a felszólító levélhez csatolt, kitöltött és aláírásával ellátott Adategyeztető lap túligénylés esetén formanyomtatványt...". Kérdem én, hogy tudjunk az arányosított csökkentésről egyeztetni, ha az adott blokkban földtulajdonnal bírók egy része meg sem kapta a levelet - háborgott milliós nagyságrendű pénzére váró, névtelenségéhez ragaszkodó sarkadi beszélgetőpartnerem. Aki nem mellesleg azt is megjegyezte: meggyőződése, az agrárkormányzat burkolt formában arra akarja kényszeríteni a magyar parasztságot, hogy áron alul adjon túl földterületein.
bmhirlap.hu - fideszfrakcio.hu