Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkenő érdeklődés a világhírű svájci órák iránt

A világhírű svájci óraipar eladásai az első fél évben 4 százalékkal, 145 millió euróval 3,359 milliárd euróra estek vissza. Az exportált órák száma azonban valamelyest növekedett. Az aranyórák iránt 10,4 százalékkal csökkent a kereslet.


Dátum: 2002-08-07 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:10.724989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A híres svájci órák átlagos ára 259 euróról 250 euróra esett vissza, de ebben az átlagban benne foglaltatnak a nagy hagyományú és nagy nevű gyárak sok százezer eurós egyedi remekei is.

A svájci óraipar legfőbb exportpiacai közül Hongkongban és Japánban 3,2, illetve 2,5 százalékos, az Egyesült Államokban 7,9 százalékos visszaesés mutatkozott a keresletben.

A szakértők nem túl derűlátók, de a Svájci Órások Szövetsége szerint a gyártók a jövő év előtt nem számolnak a helyzet javulásával.

Mindazonáltal egy kapcsolódó hír szerint legalább egy új piac feltárulni látszik a svájci luxusóráknak. A Blancpain cég a napokban mutatta be Pekingben azt a 800 ezer eurós kronométerét, amely a cég alapítási évének számát (1735) viseli névként. A magas árat a Blancpain a 18 havi kézimunkával készült belső szerkezettel indokolta, a kínai bevezetést pedig azzal, hogy a cég Ladybird elnevezésű, drágakövekkel díszített kollekciójából tavaly már 20 darabot adtak el Kínában mégpedig 11 ezer eurós egyenkénti áron.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek