Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdák ellenében "dolgozik" a kormány

Horváth Gábor a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége főtitkára a magyar mezőgazdaság mélyrepülésének okairól beszélt a szentes.fidesz.hu számára adott exkluzív interjúban.


Dátum: 2005-02-07 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:53.165104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


-- Milyennek értékeli a mai magyar mezőgazdaság helyzetét? -- kérdezte a szentes.fidesz.hu a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkárától.

-- Nagyon rosssznak, hiszen nem csak likviditási feszültség jellemzi az egész ágazatot, de bizonyos tevékenységek leépülése is zajlik napjainkban -- mondta bevezetőként Horváth Gábor. -- Már eddig is jelentős károkat okozott az állami kifizetések késlekedése és hogy teljes legyen a zűrzavar, mellé jött a rekord gabonaharc.

-- Mi okozta, hogy ilyen mélyrepülésbe került az agrárium?

-- Véleményem szerint, ennek négy oka van. Az első, hogy nem készültünk fel rendesen az Európai Unióra. Ebben elsősorban az olyan teljesíthetetlen feladatok felvállalásai akadályoztak bennünket, mint például a környezetvédelem. Az viszont hamis állítás a bürokrácia részéről, hogy nem is lennénk képesek a pályázati rendszerek lehetőségeit kihasználni. Én erre azt mondom: ha hagyták volna a magyar mezőgazdaságot, az egy év alatt fel tudta volna őrölni akár a hároméves keretét is. Második okként, éppen a magyar bürokrácia felkészületlenségét említeném. Mert ahelyett, hogy rajtaül a százmilliárdos nagyságrendű támogatáson, inkább adták volna azt időben oda gazdálkodóknak, akik kezdhettek volna belőle valamit. Fizethettek volna belőle bért, vehettek volna kedvezményesen műtrágyát, bekészletezhettek volna takarmányból, és még sorolhatnám. Nagyon fontos érv a harmadik is, hiszen Magyarországon nem működik az EU piaci istrumentuma. Pedig a csatlakozási tárgyalásokat folytató diplomatáink, azt az illúziót keltették bennünk, hogy ez majd százszázalékosan fog működni. Mint ismeretes, hazánk hagyományosan export árualapot termelt. Az EU pedig láthatólag nem kezd semmit a többletünkkel, hiszen az export rezsimjét nem hozza működésbe, csak mert nekünk árufeleslegünk van. A tendenciózus késleltetésükre most a gabona a példa, hiszen még augusztusban kérte a kormányt a civilszféra, hogy indítsanak Brüsszelbe kétmillió tonna gabonaexportot. A másik probléma az intervenció, amitől azt vártuk, hogy majd száz euróért eladjuk a magyar gabonát és lám, február elején még szinte meg sem indult a kiszállítás. Végül a negyedik ok, és ezt már a törvényalkotók számlájára írom: nem történt meg a jogszabályi harmonizáció. Ez ugyanis annyira egyirányúra sikeredett, hogy amit az EU kikövetelt tőlünk, abban léptünk, mi több, ezek komoly terheket róttak ránk, de az EU állami rendszere és a hazai adórendszer bizony nincsen szinkronban. Például az állami támogatást decemberben meg lehetne kapni, de valószínű, hogy még később sem jutnak hozzá. Pedig nekik ennek az adóját december 20-ig be kell fizetniük. Csakhogy mennyit és főként miből? De ugyanilyen problémák jelentkeznek számviteli területen is, hiszen a mérlegkészítésnél tudni kellene, hogy most megvette a gabonát az intervenció, vagy nem vette meg. És azért az is elég furcsa, hogy még a raktárban van a gabona, de minden hónap 20-ig be kell fizetni az értékesítésből majdan származó áfát. Úgy gondolom, az sem működik tovább, hogy a bankok októberre teszik a hitellejáratokat, hiszen akkora legfeljebb csak a napraforgóból tudnak pénzt csinálni a termelők. De át kell állniuk a kereskedőknek is, hiszen ez idáig mindig decemberben és januárban kínáltak kedvezményeiket. Tudomásul kell venniük, hogy pénz csak akkor van a mezőgazdaságban, ha megkapják az állami támogatást, vagy ha elkel a gabona. És nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy mindennek, komoly kihatása van a az ágazati foglalkoztatásra is.

-- Mely ágazatok szenvedik, szenvedték meg leginkább a csatlakozási felkészületlenségünket?

-- Sajnos mind egyformán küzd a piactalansággal. De talán a legveszélyeztetettebb helyzetben az állattenyésztés van. És azt kell mondanom, ott bizony még kivételt sem lehet tenni, mert a rossznál, csak rosszabb helyzet létezik...

-- Egyáltalán, ha fizetnék, elegendő lenne a támogatás?

-- Abból sosem elég. Igen kellemetlen a helyzet, hiszen az a támogatás, amit már tavaly is keveselltünk, a felét annak is visszatartották. A 2005-ös kasszában, merthogy nem költségvetés ez, most jelentkezik először a nemzeti kiegészítés. Dehogy ebből kézzelfogható forintok is legyenek, ne pedig csak váromány, ahhoz meg kellene hirdetni a szabályozó rendszert. Akkor szembesülünk majd vele, hogy mire osztható ez a pénz. Ha fenntartjuk azt az igényünket, hogy ez a 30 százalék önrészre menjen, akkor lehet azon morfondírozni, hogy honnan lehet azoknak az ágazatoknak a támogatására forrást találni, amelyeket az EU nem szeret. Én úgy gondolom, hogy a kormánynak erre adnia kellett volna pénzt, mert nem nézheti tétlenül a leépülésüket. Egyebekben pedig azt gondolom, hogy megvannak azok a módszerek, amellyel például a sertés- és baromfiágazatnak a hóna alá nyúljon a kormány. Ki lehet itt erőszakolni a döntéseket, érdemi tárgyalások útján. Sőt, nem csak itt, hanem az EU-ban is. Egyszerűen le kell ülni az illetékesekkel, és új határidőket kell kérni, mert a jelenlegiek teljesítésébe belefullad a magyar mezőgazdaság.

-- Csakhogy a gazdáknak már nem csak a pénzük, hanem a türelmük is fogytán...

-- Tökéletesen értem a problémájukat, de úgy gondolom, igazából a társas gazdaságok vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen nekik adót és áfát kell fizetniük. Ráadásul a támogatások kifizetésében a kicsiket veszik előre. Úgyhogy én nem egészen értem, hogy akik most mondják a magukét és nagygyűléseket hívnak össze, azok miért nem inkább a tárgyalóasztalhoz ülnek. El kellene ugyanis azt érni, hogy a támogatási jogosultságunk realizálódjon. Ami egyértelműen a mai magyar bürokrácia elmaradása, meg a hivatalok olyan munkája, amilyen... El kell dönteni, hogy mit akarnak a demonstrációval. Mert minden megyében ott van az a hivatal, amelyik rajta ül a papírjainkon tavaly október óta. Egyébként a MOSZ a múlt héten megkezdte a tárgyalásokat a minisztérium kezdeményezésére, de a mi igényeink alapján. Ezen már elénk tárták, mennyire kaotikus a helyzet. Mert ha fentről kukorékolunk is, a magyar bürokrácia önmagát védi és nem lesz képes a több hónapos el nem végzett munkát két perc alatt bepótolni. Hangsúlyozom: százmilliárd várományunk van, amit semmi idő alatt ki lehetne fizetni és ehhez már semmilyen más kötelezettség, biztosítás és egyebek nem tartoznak. Soha ilyen lehetőség előtt nem állt még a magyar mezőgazdaság. Úgy gondolom, hogy ezért majd el kell osztani a felelősséget, de ettől sajnos még nincs pénz. Mi a többi érdekképviselettel együtt azon munkálkodunk, hogy módszertant keressünk arra vonatkozóan, hogy a pénzt az emberek, a termelők megkapják.

Forrás: szentes.fidesz.hu, 2005. február 3.

Kapcsolódó elemek