Leépítés a Brau sörgyáraknál
A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. mintegy 17 százalékos létszámcsökkentésben érintett 133 dolgozója közül százhúsznak a munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg a napokban - mondta Diós László, a cég emberi erőforrás igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn.
Dátum: 2005-02-07 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:56.384321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HR vezető közölte: ők kiegészítő juttatásban részesültek, a Munka törvénykönyvében rögzített kötelezettségek mintegy kétszeresét kapták végkielégítésként.
Néhány munkatárs úgy döntött, hogy a részvénytársaság rendes felmondással szüntesse meg munkaviszonyukat. Ők akkor kapják meg a felmondást, amikor erre mód nyílik, munkajogi védettségük pedig megszűnik.
A költségcsökkentést célul kitűző szervezeti változások a termelést, a kereskedelmi és a logisztikai területet egyaránt érintették. Martfűn 41-gyel, Sopronban hússzal, Budapesten 51 fővel csökkentették a létszámot, 21 dolgozó a vidéki régiók raktáraiból került a leépítendők listájára.
Az igazgató hangoztatta: a leépítésben érintett telephelyeken kivétel nélkül mindenütt azokat a juttatásokat biztosították, amelyeket a csoportos létszámcsökkentésben érintettek Budapesten, illetve Martfűn kaptak.
Diós László megfogalmazása szerint a társaságnak sok segítséget adtak a munkaügyi központok. A martfűi telephelyre "kiköltözött" a munkaügyi szervezet és a helyszínen tartott több csoportos, illetve személyre szabott tájékoztatást, s adott tanácsokat az érintetteknek. Ehhez a vállalat biztosította a szükséges infrastruktúrát, az internetes tájékozódás lehetőségét is megteremtette. Martfűn többen vették igénybe a munkaügyi központ szolgáltatását, mint Sopronban, Budapesten pedig a minapi tájékoztatón kifejezetten alacsony volt az érdeklődés.
A létszámcsökkentésre és a szervezeti felépítés átszervezésére a piaci körülmények késztették a részvénytársaságot. Ezzel összefüggésben az igényekhez igazítja a cég termelési kapacitásait. Martfűn például csökkentik a termelés műszakszámát. Folyamatban van kereskedelem szervezeti rendszerének átstrukturálása is: a korábbinál kevesebb kereskedelmi képviselővel oldják meg a vevők kiszolgálását.
Az rt. még nem hozta nyilvánosságra tavalyi második félévi termelési adatait. Az első fél évben adózás előtti nyeresége 83 százalékkal csökkent az előző év első hat hónapjához viszonyítva, amely 390,7 millió forintot tett ki. A bevétel ugyanakkor 17,1 százalékkal, 19,55 milliárd forintra nőtt.
MTI - fideszfrakcio.hu