Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Rádió: bejelentették Olajos Péter lemondását kuratóriumi elnökségi tagságáról

Nem fogadta el a Magyar Rádió Rt. tavalyi utolsó negyedévi közszolgálati beszámolóját a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége - tájékoztatott a testület elnöke a hétfői tanácskozás után.


Dátum: 2005-02-07 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:15:58.992263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gellért Kis Gábor az MTI kérdésére válaszolva úgy nyilatkozott, emlékezete szerint az ő kuratóriumi elnökségének tavaly márciusi kezdete óta ezen dokumentumok egyike sem kapta meg az elfogadáshoz szükséges többséget.

Mint elmondta, a hétfői ülésen tájékoztatta az elnökség tagjait arról, hogy lemondott tisztségéről Olajos Péter, az MDF által a kuratóriumi elnökségbe delegált tag, akit időközben az Európai Parlament tagjává választottak.

A tavaly december 13-i bejelentésről Gellért Kis Gábor a múlt héten értesült Szili Katalin házelnöktől, "aki a lemondó levél másolatát átküldte" neki.

Gellért Kis Gábor tájékoztatása szerint az rt. utolsó negyedévi közszolgálati beszámolójának elutasításáról szóló határozat-tervezetet négy, a kormánypártok által delegált tag támogatta, míg a testület három - MDF-es tag híján Fidesz-jelöléssel az elnökségbe került - tagja a döntés ellen volt.

A kormánypártok által delegált tagok azért utasították el a beszámoló elfogadását, mert úgy látják, "a pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatás normáin folyamatosan csorba esik" a Magyar Rádióban - mondta Gellért Kis Gábor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek