A kommunista besúgók Szlovákiában is szégyenpadra kerülnek
Kedden kerül az internetre a hírhedt csehszlovák államrendőrség (StB) közép-szlovákiai ügynökeinek listája, valamint hozzáférhető lesz az StB által megfigyeltek névjegyzéke is - jelentette be Ján Langos, a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) elnöke kedden Pozsonyban.
Dátum: 2005-02-07 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:00.704746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézet tavaly novemberben nyitotta meg az ügynöklistákat ismertető honlapját, amelyre akkor csak az egykori kelet-szlovákiai kerület ügynökeinek névjegyzéke került fel. Kedden az ügynöklista második harmada, a közép-szlovákiai ügynökök neve válik nyilvánossá, a nyugat-szlovákiai listák pedig várhatóan márciusban kerülnek fel a világhálóra.
Ján Langos, az ÚPN elnöke elmondta, hogy a közép-szlovákiai jegyzékben mintegy harmincezer ügynök és megfigyelt személy neve szerepel. Az anyag az 1950-es évektől kezdődött és az 1989-es rendszerváltással befejeződött kommunista uralom évtizedeit öleli fel.
Az MTI korábbi értesülései szerint a harmadik, egyszersmind legérdekesebbnek ígérkező, a Pozsonyt is tartalmazó nyugat-szlovákiai listák márciustól lesznek hozzáférhetőek. Az ügynöklistáknak ezen részét előzik meg a legnagyobb várakozások és szorongások, hiszen minden bizonnyal ebben a dokumentumhalmazban fordulnak majd elő a legérdekesebb, legismertebb nevek, ügynökök és megfigyeltek nevei. Pozsony ugyanis az 1993-ig fennálló közös csehszlovák állam egyik fővárosának, a közös ország második hatalmi központjának számított, ahol a szövetségi szervek és intézmények teljes rendszere ugyanúgy fennállt és működött mint Prágában.
A kelet-szlovákiai listák ismertté válása után több politikus került kínos helyzetbe. Ján Hurny, a Mikulás Dzurinda miniszterelnök vezette kormánypárt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) egyik államtitkára kénytelen volt lemondani az ügynökmúltja miatt. Jozef Banas, a kormánypárt egyik parlamenti képviselője, a NATO parlamenti közgyűlésének szlovák alelnöke is ugyanezen okból került a figyelem központjába, kivált az után, hogy az ismert osztrák politikai elemző, a magyar származású Paul Lendvai több terhelő nyilatkozatot tett Banasról, akinek annak idején a Szlovákiában megfordult külföldi újságírók szemmel tartása volt a munkaköri feladata.
Bizonyosnak látszik, hogy a közép-szlovákiai ügynöklista közzétételének is lesznek politikai következményei, "vezéráldozatai." A nagy csattanó azonban mindenképpen az utolsó, március végéig hozzáférhető harmadik, egyben utolsó rész lesz.
Pozsonyban tavaly hozták létre a Nemzeti Emlékezet Hivatalát, amelynek levéltárában hozzáférhetővé teszik az STB egykori ügynökeinek, besúgóinak, hivatalos állományban levő munkatársainak névjegyzékét és egykori jelentéseiket. A sértettek, a megfigyeltek és meghurcoltak egyéni kérelem alapján tanulmányozhatják a róluk készült jelentéseket.
MTI - fideszfrakcio.hu