Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méltatlan támadás a kastélyvezetés ellen

Gémesi György szerdán sajtótájékoztatón jelentette be: - az önkormányzati választás előszeleként - politikai indíttatások állnak a gödöllői Grassalkovich-kastély vezetése elleni támadás hátterében,amely "felelőtlen módon veszélyezteti a nemzeti kincsként számon tartott intézmény zavartalan működését".


Dátum: 2002-08-07 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:11.338501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF-es képviselő, Gödöllő polgármestere elmondta, hogy egy olyan lejáratási kísérletről van szó, amelyre a kastély előző vezetése által a Környezetvédelmi Alaptól felújításokra jogtalanul felvett 300 millió forint visszafizetési nehézségei apropóján került sor.

Az állam, mintegy zsarolásként, az összeg kifizetését az esetben vállalná át, ha a kastélyt üzemeltető kht. új és jól működő jelenlegi vezetése lemondana. Ez ellen azonban a kht.-ban 28 százalékos képviseleti joggal rendelkező városvezetés tiltakozik - közölte Gémesi György.

Az ügy előzményei 1997-re nyúlnak vissza, amikor a kht. menedzsmentje a Környezetvédelmi Alapból 300 millió forintos hitelhez jutott azzal a feltétellel, hogy e mellé felvesz még egymilliárd forintnyi - az állam által biztosított - hitelt is az épületegyüttes rekonstrukciójának folytatására. Ez utóbbi kötelezettségét azonban a kht. elmulasztotta, a 300 millió forintot viszont elköltötte a munkálatokra. Időközben a vezetés megbízatása lejárt, 1999-től új menedzsment irányítja a kastélyt. A kht. ellen a Környezetvédelmi Alapot kezelő szervezet kezdeményezésére 2000-ben bírósági eljárás indult. Az ügyben a közelmúltban jogerős ítélet született, amely kötelezte a kht.-t a pénz visszafizetésére.

Elhangzott: Varga Kálmán, aki a környezetvédelmi tárcát és a kulturális minisztériumot képviseli a kht.-ban közölte azt a javaslatot, hogy a két minisztérium a vezetés lemondása esetén kifizetné a pénzt. A polgármester szerint az új menedzsment jól végzi munkáját, az intézménynek nincs adóssága, a felújítások folytatódtak, évi 300 ezer látogatót fogad a kastély, ahol színvonalas kulturális és zenei programok sora zajlik. Most hosszas előkészítő munka eredményeként megállapodás készül egy 7 milliárd forintos befektetésről, amelynek részeként szálloda épülne a kastély mellé, konferenciatermet alakítanának ki, és a befektető még az intézmény működési költségeinek egy részét is átvállalná évi 200 millió forint értékben - tette hozzá Gémesi György. A polgármester hozzátette: az előző vezetés mulasztásáért a munkáját kitűnően végző új menedzsmentet akarják büntetni, ennek indoka szerinte csakis politikai megfontolás, vagy személyes ambíció lehet.

MTI

Kapcsolódó elemek