Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felfüggesztették az "olajat élelmiszerért" program volt vezetőjét

Felfüggesztette állásából az "olajat élelmiszerért" program volt vezetőjét Kofi Annan ENSZ-főtitkár, miután egy független vizsgálat megállapítása szerint a programvezető szabálytalanságokat követett el - jelentette be hétfőn a világszervezet szóvivője.


Dátum: 2005-02-08 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:04.485610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fred Eckhard az ENSZ New York-i székhelyén elmondta, hogy Benon Sevan programvezetőt - és egy másik magas rangú ENSZ-tisztségviselőt - múlt pénteken értesítették a felfüggesztésről. A két tisztségviselővel szerdáig levélben ismertetik az ellenük felhozott vádakat, amelyek ellen módjuk lesz védekezni a hosszúnak ígérkező felelősségre vonási eljárás során.

Kofi Annan már a múlt héten jelezte, hogy fegyelmi eljárást indít azon illetékesek ellen, akik szerepelnek az "olajat élelmiszerért" program visszás ügyeinek feltárására felkért, Paul Volcker amerikai bankár vezette bizottság jelentésében. A felfüggesztés a fegyelmi eljárás kezdetét jelenti - jegyezte meg

Eckhard.

A Volcker-bizottság jelentése szerint Benon Sevan szabálytalanul rendelkezett az iraki olaj eladásakor, amikor az ő felügyelete alatt állt az iraki "olajat élelmiszerért" humanitárius program. A bizonyítékok azt mutatják, hogy Sevan az olajat megvásárlócégek kiválasztásakor olyan érdekütközésbe keveredett, amellyel súlyosan megsértette az ENSZ belső szabályait. A jelentés nem mondja ki, hogy Sevan személyesen is hasznot húzott volna az ügyből, de azt igen, hogy lobbizott. A Volcker-bizottság gyanúsnak találta azt a 160 ezer dollárt is, amelyet Sevan - állítása szerint - 1999 és 2003 között ciprusi nagynénijétől kapott, noha a hölgy egykori állami alkalmazottként szerény nyugdíjból tartotta fenn magát.

Sevan 1997 és 2003 között irányította az ENSZ-programot, s bár tavaly nyugdíjba vonult, jelképes - évi 1 dolláros - fizetség fejében továbbra is a világszervezet alkalmazásában maradt, hogy elősegítse a program ügyében folyó vizsgálatot.

Benon Sevan ügyvédei szerint védencük "soha egy fillért sem fogadott el" és "bűnbaknak" tüntetik fel.

A Kofi Annan által felfüggesztett másik tisztségviselő Joseph Stephanides, aki a humanitárius program idején ENSZ szankcióbizottságának a vezetője volt, majd a világszervezet politikai főosztályának biztonsági tanácsi ügyekkel foglalkozó részlegét vezette.

Az ENSZ 1996-ban indította el az "olajat élelmiszerért" elnevezésű, 69 milliárd dollár összértékű programot, hogy segítséget nyújtson a Kuvait 1990-es lerohanása miatt ENSZ-szankciókkal sújtott Irak lakosságának. A program 2003-ban ért véget.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek