Gyurcsány a bolondját járatja a vállalkozókkal: áfa-kifizetések csak áprilisban?
Áprilisig elhúzódhat az áfa-visszaigénylések egy részének kifizetése - mondta Heiczinger Róbert, az Ernst and Young adószakembere.
Dátum: 2005-02-08 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:05.559378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áprilisig halasztódnak el azok az áfa-visszaigénylések, amelyeket az APEH a közösségi adatokkal való egyeztetés jogcímén tart vissza - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Heiczinger Róbert, az Ernst and Young nemzetközi könyvvizsgáló cég vezető adószakembere. Heiczinger hangsúlyozta: az uniós adószámmal rendelkező hazai vállalkozások - amelyeknek az APEH január végére ígérte a jogosan visszajáró áfa kifizetését - egészen bizonyosan több hónapos késéssel kapják meg pénzüket. A határidőn túli visszafizetés hátterében a könyvvizsgáló cég adópartnere szerint a hosszadalmas uniós adategyeztetés áll, az egyes tagállamok adózóinak ugyanis január 20-ig kellett leadniuk adataikat, amelyeket az adott ország adóhivatalának még összesíteni kell, s csak ezt követően történhet meg az ellenőrzéshez szükséges adatszolgáltatás.
Az APEH-nek a bekért adatokat össze kell vetnie az itthoni adózó által bevallott számokkal, ez a feldolgozás pedig további két-három héttel hosszabbítja meg a procedúrát - magyarázta Heiczinger.
A Pénzügyminisztérium (PM) cáfolta a késedelmes áfa-visszatérítésre vonatkozó információkat. Kőszegi Márk, a tárca helyettes szóvivője a Magyar Nemzet kérdésére közölte: az uniós adatok beérkezése után az APEH azonnal intézkedik a jogos áfa visszafizetéséről, így a decemberi késlekedések nem ismétlődnek meg. A PM szerint az uniós adószámmal rendelkező vállalkozások áfa-visszatérítését illetően tavaly év végén mindössze "egyszeri" késlekedés történt.
Mint arról a Magyar Nemzet korábban már beszámolt, a visszatartott áfakifizetések miatt az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága meghallgatta Katona Tamást, a PM politikai államtitkárát, aki áthidaló megoldásként hitelfelvételt javasolt a cégeknek.
Forrás: Magyar Nemzet, 2005. február 8.
fideszfrakcio.hu