Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömeges elbocsátás a szombathelyi Korrgépnél

Hetven dolgozójától válik meg a Korrgép Savaria Kft. Az egymilliárd forintos forgalmú, döntően élelmiszer-ipari gépeket s berendezéseket gyártó, de a textilipar számára is szállító szombathelyi társaságnál így a jövőben 190 helyett 120-an dolgozhatnak majd - írja a Világgazdaság.


Dátum: 2005-02-08 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:08.465899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Paksa Norbert, a cég ez év januárjában kinevezett új ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a leépítésekre azok után kerül sor, hogy a társaságot 38 százalékban tulajdonló német partner váratlanul bejelentette, egyelőre nem tud munkát adni a vasi gyárnak.

A németek a recesszióval és a kínai áruk megjelenésével indokolták döntésüket, valamint nehezményezték azt is, hogy a Korrgépnél nem történt meg a termelékenység növeléséhez szerintük mindenképpen szükséges struktúraváltás.

Forrás: Világgazdaság, 2005. február 8.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek