Reformok szívós robotosa
Senki nem gondolta az exökölvívó Meciar idején, hogy északi szomszédunk behozza lemaradását. Ám amióta Mikulás Dzurinda váltotta fel a kormányfői poszton, Szlovákia felzárkózott.A miniszterelnök szívósságára jellemző, hogy túlélt három bizalmatlansági indítványt, és sikerült úrrá lennie a kelet-szlovákiai romalázadáson is. Nevéhez - és Orbán Viktoréhoz - fűződik a Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd megvalósítása és az észak-komáromi magyar egyetem létrehozása.
Dátum: 2005-02-08 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:11.985361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hét éve friss szelek fújdogálnak a pozsonyi politikai életben. Amikor Mikulás Dzurinda átvette az ország irányítását, még görbe szemmel néztek a szlovákokra Európában. Megkérdőjelezték, bekerülhet-e egyáltalán a NATO-ba és az EU-ba. Az akkor 43 éves miniszterelnök nagy energiával vetette magát a küzdelembe, és sikerült megváltoztatnia a hangadók véleményét. Ma már Szlovákia mindkét közösség tagja, sőt az új EU-tagállamok él-lovasa.
Dzurinda nem az ökölvívás, hanem a távfutás szerelmese. Legutóbb tavaly októberben vett részt a kassai maratoni versenyen (eredménye 3:28). Szívesen túrázik kerékpárral is, így járta be a Csallóközt, hogy szemügyre vegye a táj szépségeit. A társaságában kerekező politikusoknak ugyancsak taposniuk kellett a pedált, hogy le ne maradjanak. A kormányfő két lánya közül inkább a kisebbik - Janka - örökölte az apa sportszeretetét, a nagyobbikat - Zuzanát - a színház érdekli. Dzurinda felesége (Évával együtt jártak a zsolnai főiskolára) ma az UNICEF szlovák bizottságának vezetője.
A miniszterelnök szívósságára jellemző, hogy túlélt három bizalmatlansági indítványt, és sikerült úrrá lennie a kelet-szlovákiai romalázadáson is.
Nevéhez - és Orbán Viktoréhoz - fűződik a Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd megvalósítása és az észak-komáromi magyar egyetem létrehozása.
tolnainepujsag.hu - fideszfrakcio.hu