Még mindig késik az osztatlan földek kimérése: hiányzik a kormányrendelet
Ismét az osztatlan közös tulajdonú földek kimérését sürgeti az agrárminiszternél Martonosi György makói képviselő. Most már kártérítést is követel az érintett gazdáknak, sőt uniós eljárás kezdeményezését fontolgatja a kormány ellen a vonatkozó jogszabály elszabotálása miatt.
Dátum: 2005-02-08 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:12.286431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martonosi György a kormányváltás óta minden költségvetéshez benyújtotta javaslatát annak érdekében, hogy az osztatlan közös tulajdonú földek törvényben rögzített kimérése végre megkezdődhessen, de csak idén különítettek el e célra akkora összeget - 1,2 milliárdot - ami legalább a munka megkezdéséhez elegendő. Csakhogy továbbra is hiányzik az a kormányrendelet, ami alapján a földhivatalok a folyamatot elindíthatnák. A makói honatya éppen egy évvel ezelőtt érdeklődött a rendelet után, és akkor Németh Imre agrárminiszter úgy tájékoztatta: készen van, már csak el kellene fogadnia a kormánynak. Az idő azonban csak múlik, a rendelet sehol, pedig csak Makón háromszázzal, kétezer-háromszázra nőtt az igénylők száma. Jellemző, hogy a kérdés a város környéki hetvenezer hektárnyi külterületi földmennyiség közel felét érinti.
Martonosi György most újfent az agrárminiszterhez fordult. Tegnap elküldött levelében immár nemcsak azt kérdezi, mikor kezdődik meg végre a földek kimérését, de azt is, miként fogják kártérítésben részesíteni az érintett földtulajdonosokat amiatt, hogy nem kerültek birtokba, és jelentős földalapú támogatástól estek el. Sőt: a makói képviselő ráadásként szakemberek segítségét kérte, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, indítható-e valamiféle uniós eljárás a kormányzattal szemben a hatályos jogszabályok végrehajtásának elszabotálása miatt.
delmagyar.hu - fideszfrakcio.hu