Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irodalmi Kávéház alakult Mezőkövesden

Az Irodalmi Kávéház Klub február 3-án alakult meg Mezőkövesden. Célja, a tagok irodalmi-, érdeklődési körének segítése, magas szintű kielégítése. A szervező, Molnár József kiemelte, hogy az irodalombarátoknak korra, nemre, vallási-, világnézeti-, politikai hovatartozására tekintet nélkül fórumot, találkozást, véleménycsere lehetőségét szeretnék biztosítani. A klubban irodalomtörténeti előadások szervezését, ismert kortárs költőkkel-írókkal való találkozásokat terveznek.


Dátum: 2005-02-08 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:12.876927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


-Nagy fontosságot tulajdonítunk a középiskolás fiatalok és fiatal felnőttek körében a szépirodalom népszerűsítésének, megszerettetésének. Ennek érdekében minden évben vers- és prózaíró pályázatot hirdetünk meg, ahol az értékes díjakon túl a legjobb írásoknak közlési fórumot biztosítunk a helyi médiában. - mondta Molnár József.

Szakmai műhely

A klub csatlakozni kíván az országos, olvasást népszerűsítő programhoz. Szeretnék, ha "szakmai műhellyé" válnának, ahol a résztvevők minél több ismeretet szerezhetnek a szépirodalom területén, saját egyéniségük épülésére, mindnyájuk örömére, hasznára. További cél, hogy hivatalos civilszervezetté, egyesületté alakuljanak, hiszen a civil szervezetek hosszabb távon is kiemelt figyelmet és segítséget kapnak a város és az ország vezetésétől.

Az Irodalmi Kávéház szervezők által felkért vezetői; elnök: Török Ferenc, a Szent László Gimnázium igazgatója. Vezetőségi tagok: Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium irodalomtanára, dr. Pázmándy László költő. A Közösségi Ház részéről szervező: Molnár József. Az első találkozóra március 3-án kerül sor a Közösségi Házban, ahol, ahol több program között Török Ferenc tart előadást "A lírai mű megközelítésének szempontjai" címmel.

boon.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek