Diplomát hazudott magának ismét egy szocialista
Borenszki Ervin, a Nógrád megyei közgyűlés MSZP-s alelnöke szécsényi képviselői kampánykiadványában korábban úgy tájékoztatta választókerületének lakóit, hogy rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Az elbukott időközi választások után a közgyűlésben viszont elismerte, semmilyen felsőfokú végzettsége nincsen.
Dátum: 2005-02-08 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:13.210808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, jó keresztényként már meggyónta bűnét, s a továbbiakban nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni. Vagyis Borenszki a kampány hevében füllentett, hogy a valóságosnál fényesebbnek mutathassa magát, majd mintha misem történt volna meggyónta.
Borenszki alelnökként felelős többek között a megyei oktatási és közintézmények szakmai munkájáért, működésük és fejlesztésük biztosításáért. Ellenőrzi a gyakran több diplomával is rendelkező intézmények szakvezetőinek munkáját. De ő irányította többek közt a megyei könyvtár 18 fő elbocsátásával járó átalakítását, és a Palóc Múzeum súlytalanná válását eredményező Megyei Múzeum politikai indítékú szégyenletes átszervezését is. Arról nincs információnk, hogy ez utóbbi cselekedeteit meggyónta-e már.
Forrás: Újévi Lapok, Balassagyarmati Fidesz kiadványa
fideszfrakcio.hu