Meghalt Lazar Berman zongoraművész
Röviddel 75. születésnapja előtt elhunyt Lazar Berman orosz zongoraművész - közölte kedden ügynöke, Ornella Cogliolo. A művészt szívroham következtében érte a halál vasárnap Firenzében, ahol 1995. óta élt.
Dátum: 2005-02-08 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:14.401768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lazar Naumovics Berman 1930. február 26-án született Leningrádban. Csodagyerekként indult, a moszkvai konzervatórium növendéke lett, és tízévesen már fellépett a Moszkvai Filharmonikusokkal. Nemzetközi karrierje azonban csak a hetvenes évek elején indult el, amikor a szovjet kormány először engedélyezte neki, hogy külföldön játsszon.
Rendszeres nemzetközi fellépéseinek sorát 1971-es olaszországi bemutatkozása nyitotta meg. Az Egyesült Államokban 1976-ban debütált, s gyakran fellépett egyebek közt Párizsban, Londonban, a New York-i Carnegie Hallban. Elsősorban Liszt-, Schumann-, Rahmanyinov- és Szkrjabin-művek tolmácsolójaként szerzett hírnevet.
Pályafutása során számos díjat kapott, köztük Magyarországon Liszt Ferenc-díjat a szerző Transzcendens etűdjeinek felvételéért. Élete utolsó évtizedét a tanításnak és tehetséges ifjú muzsikusok felkarolásának szentelte. Koncertezett és lemezfelvételt készített fiával, Pavel Berman hegedűssel is.
MTI - fideszfrakcio.hu