Az orosz külügyminiszter óva intette Amerikát Irak megtámadásától
Igor Ivanov orosz külügyminiszter óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy megtámadja Irakot, mondván: az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetőjéhez intézett bagdadi meghívás békés kiutat kínál a jelenlegi válságból.
Dátum: 2002-08-07 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:12.253343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ivanov Moszkvában újságírók előtt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog szempontjából minden más megoldás - és különösen az erőszak alkalmazása - elfogadhatatlan lenne, és csak tovább súlyosbítaná az amúgy is válságos helyzetet.
Oroszország rendkívül fontosnak tartja, hogy ne szalasszák el a politikai és a diplomáciai kapcsolatok rendezésére kínálkozó lehetőségeket. Az iraki meghívás véleménye szerint ugyanis, egyértelműen mutatja, hogy Bagdad komolyan vette az ENSZ-ellenőrök visszatérését Irakba - mondta az orosz külügyminiszter.
Oroszország azt is üdvözölte, hogy Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter a múlt csütörtökön Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak küldött levelében indítványozta: Hans Blix, az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrizni hivatott ENSZ-bizottság vezetője munkatársaival utazzék Bagdadba.
Az Egyesült Államok azért vett komolyan fontolóra egy Irak elleni támadást, mert Bagdad vegyi, biológiai és atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik. Amerikai tisztségviselők ezzel szemben határozottan állítják, hogy még nem született döntés az esetleges katonai beavatkozásról.
MTI - fidesz.hu