Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titokzatos kormányzati önreklám a Népszabadságban

Politikai hirdetés jelent meg a Népszabadság mai számában Idén kicsit több jut a családjára címmel. A hirdetésben többek között a következő mondat szerepel: "Kevesebb adó, több igazságosság - az adóreform elkezdődött. A szöveg szerint "26 százalék helyett 18 százalék adót kell fizetni."


Dátum: 2005-02-08 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:18.426920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet Online meg szerette volna tudni, hogy ki az egész oldalas reklám kifizetője és megrendelője, hogy milyen újságokban jelent meg hasonló hirdetés, valamint hol várható még. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyibe került az akció, s egyáltalán mi szükség van rá.

Az ügyben a portál megkereste László Boglár kormányszóvivőt, aki időt kért, majd azt ajánlotta: érdeklődjünk inkább a Pénzügyminisztériumnál. A tárca sajtóosztályán újra elismételtük a kérdéseket, amelyeket állítólag felírtak és arra hivatkoztak, rövid időn belül jelentkeznek a válaszadás miatt, ám azóta fél nap telt el, s felelet nincs.

Forrás: MNO, 2005. február 8.

Kapcsolódó elemek