"Nagyajólét": zuhantak az autóeladások
Januárban mindössze 11,5 ezer új személygépkocsi, terepjáró és haszonjármű kelt el hazánkban, 28 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - írja a Világgazdaság.
Dátum: 2005-02-08 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:20.351655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A piacvezető Suzuki eladásai 25 százalékkal, 1500 darabra estek vissza. A második helyre a Ford Hungária került, amely 1,2 százalékkal, 1210 darabra növelte értékesítését. A negyedik Skoda 15,3 százalékkal 1032 darabra, a kilencedik Seat 46 százalékkal 510 darabra javított forgalmán. Az első tizenhat forgalmazónál legkevesebb 24 százalékkal csökkentek az eladások, a legnagyobb, 65 százalékos visszaesést a Fiat szenvedte el. Felére zsugorodott a Chevrolet és a Hyundai értékesítése.
A rangsorban harmadik Renault-nál 1164 darab, az ötödik Opelnél 808 darab, a hatodik Peugeot-nál 779 darab, a hetedik Volkswagennél 683 darab, a nyolcadik Toyotánál 599 darab, a tizedik Citroënnél pedig 451 darab új autó talált gazdára. A kereskedők egyelőre csak találgatnak a visszaesés okairól. Egyes előrejelzések szerint idén 8-10 százalékkal is csökkenhet a piac forgalma - írja a Világgazdaság.
Világgazdaság - fideszfrakcio.hu