Jövő kedden sztrájkolnak a BKV dolgozói
Jövő héten kedden üzemkezdettől délután egy óráig sztrájkolnak a BKV járművezetői, dolgozói, minden jármű leáll - közölték az érdekképviseletek kedden az MTI-vel. A három hete tartó bértárgyalások megakadása miatt, nyomásgyakorlásként hirdettek sztrájkot.
Dátum: 2005-02-08 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:21.256756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az rt.-nél működő összes érdekképviselet csatlakozott a sztrájk-kezdeményezéshez - mondta Nemes Gábor, a jórészt buszvezetőket tömörítő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Az elnök részleteket nem kívánt közölni a hetek óta tartó eredménytelen bértárgyalásokról, követeléseikről. Megjegyezte, hogy szerdán délután sajtótájékoztatón ismertetik álláspontjukat. Aba Botond, a BKV vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a cégvezetés elment addig a határig, a 6 százalékos béremelési ajánlatig, amit a tulajdonos fővárosi önkormányzat vezetése részükre engedélyezett. A vezérigazgató szerint a volánosok 8 százalékos béralkuja ösztönzőleg hat a BKV-dolgozókra is. Aba Botond bízik abban, hogy a tovább folytatódó bértárgyalások során jövő keddig létrejöhet a megállapodás, s így elkerülhetik a sztrájkot. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a BKV fennállása, 1968 óta még nem fordult elő kétórányinál hosszabb idejű munkabeszüntetés. Az 1989-es reggel 6-tól 8-ig tartó sztrájkon kívül még két alkalommal volt üzemkezdettől reggel 6 óráig tartó munkabeszüntetés, részleges leállás.
MTI - fideszfrakcio.hu