Salvador 380 katonát küld váltásként Irakba
Salvador 380 katonát vezényel Irakba a fél éve Babilonban állomásozó csapatainak felváltására - közölte kedden a latin-amerikai ország védelmi minisztériumának egyik tisztségviselője.
Dátum: 2005-02-09 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:29.446178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez lesz a negyedik katonai kontingens, amellyel Salvador kiveszi részét az arab országban állomásozó, amerikai vezetésű nemzetközi erők tevékenységéből.
George Bush amerikai és Elías Antonio Saca González salvadori elnök a múlt héten telefonbeszélgetést folytatott a kérdésről. Saca korábban figyelmeztetett, hogy a január végi iraki választások kimenetelétől teszi függővé a salvadori katonai jelenlét meghosszabbítását - tette hozzá a tisztségviselő.
Salvador az utolsó latin-amerikai ország, amely még katonákat állomásoztat Irakban, mivel Nicaragua, Honduras és a Dominikai Köztársaság már kivonta onnan csapatait.
MTI - fideszfrakcio.hu