Körberöhögték Demszky levelét a horvátok
Hitetlenkedve nézegették Demszky Gábor számukra elküldött helyreigazítási kérelmét a horvát National című lap szerkesztőségében - írja a Reggel című napilap szerdai száma. Magyarország fővárosának régi, profi vezetője négyoldalas, magyar nyelvű levélben tagadta a vele kapcsolatos állításokat: adócsalásról és feketemunkások alkalmazásáról. Az újságnál közölték: ebből egy kukkot nem értenek.
Dátum: 2005-02-09 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:31.323793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Reggel megkeresésére Plamenko Cvitic, a national újságírója, az ügyet kirobbantó cikk szerzője elmondta: "A polgármester úrnak tudnia kellett volna: a magyar nem világnyelv, s hogy nem beszélik mindenhol. Ha komolyak a szándékai, és valóban helyreigazítást szeretne, kicsit körül kellett volna néznie. A budapesti horvát nagykövetségen, vagy esetleg máshol, egészen biztos találhatott volna egy fordítót. (...) Ennyi erővel akár kínaiul is elküldhette volna."
Ahhoz, hogy foglalkozzanak a levéllel, angolul vagy horvátul várják sorait. Közben a horvát adóhivatal vizsgálja a Demszky-villa ügyét. Ha összegyűjtötték a bizonyítékokat, beszélgetésre hívják a profi főpolgármestert.
A teljes cikk a Reggel szerdai számában olvasható.
Reggel - fideszfrakcio.hu